FALCO siker a Paks ellen

Bencze Tamás együttese magabiztos játékkal győzte le az Atomerőműt a Horváth Zoltán Emléktorna nyitónapján. A két próbajátékos, Timberlake és Pantelics is remekelt.

Szerdán a Pardubice - Pécs találkozóval vette kezdetét a II. Horváth Zoltán Emléktorna. Bár nagyot küdzött Szrecsko Szekulovics együttese, a csehek a papírformának megfelelően 102-90-re nyertek.

Ezt követően a résztvevő csapatok és a szurkolók az Aréna Savaria aulájában emlékeztek meg az Égi Centerre, Horváth Zoltánra.

A házigazda FALCO este hét órától az EuroChallenge-ben induló Atomerőművel csatázott.

A találkozón mutatkozott be - nem is akárhogy - a sárga-feketéknél a hét végéig próbajátékon lévő szerb center, Djordje Pantelics. Nem játszott viszont Braniszlav Jancsikin, aki az Albacomp elleni szombati edzőmeccsen szedett össze egy kisebb combsérülést.

A meccs nagy részében Kálmánék akarata érvényesült. A támadójáték és a védekezés is klappolt, így összességében elmondható, hogy megérdemelt sikert arattak a vasiak. Érdemes megemlíteni, hogy két próbajátékosunk közül Timberlake 19 pontja mellé 8 gólpasszt is kiosztott, míg Pantelics 16 pontján kívül 6 lepattanót és 4 blokkot is fel tud mutatni.

Folytatás csütörtökön, amikor is fél öttől a Pécs a Pakssal, este héttől pedig a FALCO a Pardubicéval meccsel.

Horváth Zoltán emléktorna - megemlékezés
A két mérkőzés között Horváth Zoltánra emlékeztek. Tekintse meg első galériánkat!
Mészáros Zsolt

Mestermérleg:

Völgyi Péter: Gratulálok a Falcónak, megérdemelten nyertek. Úgy látszik, csapatként jobban együtt vannak. Védekezésben és támadásban is elég sok gyermeteg hibát vétettünk, bízom benne, hogy a torna hátralévő napjaiban azért ennél jobb formát fogunk mutatni.

Bencze Tamás: Bár azt szoktuk mondani, egy edzőmeccsen soha nem az eredmény számít, azért nagyon örülök, hogy nyertünk. Ráadásul minket ez a kupa azért kötelez is. Egy edző mindig maximalista, tehát teljesen nem voltam elégedett a látottakkal, de védekezésben például kifejezetten jól működtünk. Igazi csapatként funkcionáltunk, öt játékosom is tíz pont felett dobott. Sokat mondó adat a statisztikából továbbá, hogy amíg mi mindössze 7, addig az ellenfél 16 labdát adott el. Külön örülök annak, hogy Pantelics a kezdeti zavartsága után, gyakorlatilag az autóból kiszállva ilyen jól játszott. Olyan hamar felvette a csapat ritmusát, mintha már évek óta itt játszana.

Atomerőmű SE – FALCO-SZOVA KC Szombathely
Pantelics remekül debütált. Második galériánk
Mészáros Zsolt

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!