Állami gondozott gyerekek az olimpián. A Falco is segített

A négy évvel ezelőtti, athéni olimpiához hasonlóan idén is négy állami gondozott gyerek lehet ott az ötkarikás játékokon, ezúttal Pekingben. A Falco SZOVA KC Szombathely vezetősége és játékosai 100 000 Ft-tal segítették a kezdeményezést.

A fiatalokat a megye négy gyermekotthonából válogatták ki: a Kőszegi Nagy László Gyógypedagógiai Intézményből, az SOS Gyermekfaluból, a gencsi Ernuszt Kelemen Gyermekvédelmi Intézményből, a Vas megyei TEGYESZ-ből és a nevelőszülő hálózatból.

Nagy Csabától, a gyermekvédelmi szakszolgálat munkatársától megtudtuk, hogy az utazás nem jöhetett volna létre támogatók nélkül. A Nyugat.hu már korábban beszámolt róla, hogy a Szombathelyi Haladás labdarúgó csapata 100 000 Ft-tal segített. Az Ő példájukat követte a napokban a Falco SZOVA KC Szombathely vezetősége és játékosai, Ők is 100 000 Ft-tal szálltak be az utazás költségeibe. Egyébként a szponzorok között van még dr. Ipkovich György polgármester, Kovács Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke, intézmények és gazdasági társaságok, illetve több anonim felajánló is.

A gyerekek élőben nézhetik meg többek között a magyar férfi vízilabda válogatott összes csoportmérkőzését, az amerikai kosárcsapat egyik összecsapását, a vadvízi evezés döntőjét, a kalapács- és diszkoszvetés selejtezőjét és döntőjét, illetve kézilabda és focimeccseket is láthatnak.

A vasi különítmény pénteken délután fél háromkor indul a Ferihegyi repülőtérről és a tervek szerint augusztus 18-án tér haza.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!