Jobbak vagyunk, nyernünk kell

Szerdán az NYKK-t fogadja a Falco az Arénában. Ha ott folytatjuk, ahol a Körmend ellen a második félidőt abbahagytuk, akkor nem lehet gond.

Szerdán este a 13. fordulóból előrehozott bajnokin fogadja a Falco a Nyíregyházát. A találkozót a Nyugat Rádió az FM 88.4-en és a www.nyugatradio.hu weboldalon élőben, megszakítás nélkül közvetíti.

A Falco a hétfőn esti edzés helyett is videózott, a csapat megnézte még egyszer a körmendi meccset.

– Azt gondolom, többet értünk el vele, mintha este héttől edzettünk volna, így legalább mindenki látta, hogy mi volt abban az öt percben, amivel az egész meccset elveszítettük. Amit mondtam a meccs után, az most is helytálló. Megnéztem már háromszor-négyszer a találkozót, de nem változott bennem semmi. Az első negyeddel nem volt probléma, a harmadik, negyedik negyedet pedig egálra hoztuk, úgy, hogy már kockáztatnunk kellett a nagy hátrány miatt. Ennek köszönhetően a Körmend előtt több olyan helyzet adódott, aminek viszonylag tiszta dobóhelyzet lett a vége. Mivel ezeket rendre jól fejezték be, nem tudtunk közelebb férkőzni hozzájuk. Amint esély nyílt a felzárkózásra, rendre betaláltak. Nagyobb különbség meg azért nem alakult ki, mert a védekezésünk akkor már megfelelően agresszív volt. Talán egy rosszabb formában lévő Körmend ellen le tudtuk volna dolgozni a hátrányt, de azon a napon jobbak voltak és extrán dobtak. Taktikailag fegyelmezetlenek voltunk. Pedig tudjuk, hogy ilyenkor mit kell csinálni, ezerszer megbeszéltük, más meccseken meg is csináltuk, mikor az ellenfél zsinórban dobott 4-6 pontot, akkor megvoltak a taktikai faultok, a játék tördelése, most nem volt meg. Ebből is látszik, hogy nem vagyunk még kész, nem vagyunk még elég érettek, annak ellenére, hogy van több olyan játékosunk, aki már évek óta itt edződik, de abban az öt percben ők sem voltak ott fejben – utalt vissza a hétvégére Bencze Tamás.

A Falco edzője ezt követően természetesen rátért szerdai ellenfelünkre, a Nyíregyházára is.

– Bár a Nyíregyháza nem azokért a célokért küzd, mint a Körmend, azért oda kell rájuk figyelni, mert okoztak már kellemetlen perceket a nagyobb csapatoknak, igaz elsősorban hazai pályán és akkor, amikor tét nélkül játszottak. Itt Szombathelyen sem lesz rajtuk teher. Bár az esélyesség terhén kívül minket sem nyomaszthat semmi. Jobbak vagyunk, nyernünk kell. Ellenfelünk nagy valószínűség szerint "öt külföldivel" áll majd fel. Három dologra kell nagyon figyelnünk: Fekete és a centerek kettő-kettőire, a hárompontos dobásaikra és a lepattanók megszerzésére. Szeretném, ha sok gyorsindításunk lenne, hiszen úgy vettem észre, azzal zavarba hozható a nyíregyházi védelem. Ha ott folytatjuk, ahol a Körmend ellen a második félidőt abbahagytuk, akkor nem lehet gond – zárta szavait Bencze.

Bíznak egy idegenbeli bravúrban

A Nyíregyháza három vereséggel a háta mögött érkezik Szombathelyre. Elég szeszélyes csapatról van szó, hiszen hazai pályán megszorongatták már az Albacompot és a Körmendet is, idegenben viszont óriási zakóba szaladtak bele Pécsen és meglepetésre legutóbb a Factum Sporttól is kikaptak idegenben.

– Hogy miért vagyunk ilyen kétarcúak? Egyrészt azért, mert a fiataljaink – gondolok itt elsősorban Mohácsira és Polyákra, akik nem egyszer a kezdőcsapatban szerepelnek – teljesítménye elég ingadozó, másrészt pedig azért, mert a légiósaink szintén elég fiatalok és eddigi csapataikban nem kimondottan a húzóember szerepkörét töltöttek be, emiatt néha mentálisan ők is olyan hullámvölgybe kerülnek, ami kihat a teljes csapat játékára és ilyenkor nem igazán van olyan, aki a helyükbe tudna lépni. Debrecenben mindenképpen szerettünk volna nyerni, ennek ellenére sajnos egy nem várt vereséget szenvedtünk el. Nincs mese, azt a kisiklást egy idegenbeli bravúrral kellene visszahoznunk. Erre az első lehetőség Szombathelyen nyílik, bár gyorsan hozzáteszem, az Aréna Savariában senkinek nem könnyű nyernie – vélekedett a vendégek mestere, Ferenci Tamás.

A vendégek a nagy távolság ellenére csak szerdán reggel indulnak útra. Mohácsinak volt egy kisebb bokasérülése, ám játéka nem forog veszélyben a fiatal bedobónak.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!