Falco - Nyíregyháza: Egy kis történelem

Szerdai ellenfelünk fennállása során mindössze egyszer tudott nyerni Szombathelyen.

Szerdán este fél héttől a 13. fordulóból előrehozott bajnokin fogadja a Falco-SZOVA KC Szombathely a Marso-Vagép NYKK-t. A találkozó előtt kedvcsinálóként ezúttal is utánanéztünk a két csapat történelmének. Nem kellett messzire lapoznunk a sport almanachban, hiszen a nyíregyházi kosárlabdacsapat csak a 2000/2001-es szezontól szerepel az élvonalban.

Az ezredforduló óta összesen 23-szor találkozott egymással a két gárda. A Falco a meccsek 70 %-át megnyerte. Szombathelyen még ennél is nagyobb a sárga-feketék uralma, a 12 találkozó közül mindössze egyet ajándékoztunk oda az NYKK-nak.

Öt és fél éve, 2006 márciusában nyertek először és utoljára a piros-kékek a vasi megyeszékhelyen. Hiába Kálmán 33 pontja, a Horváth Imre vezette alakulat 98-86-ra verte Váradi Attila csapatát.
Ebben az évben egyébként a keletiek oda-vissza vertek minket.

Kálmán eddig csak egyszer hiányzott
Unger Tamás

Érdekesség, hogy eddig mindössze egyetlen egyszer kezdődhetett el a két csapat meccse Kálmán László nélkül. A Falco csapatkapitánya – aki a 11 év során 440 ponttal terhelte az NYKK gyűrűjét – a 2002 januári, nyíregyházi meccset hagyta ki.

Krivacsevics Dragoljub, Predrag Pavlovics, Walke Károly, Trepák Zoltán, Srdjan Helbich, Gráczer Zsolt, Krasznai Tibor, DuJuan Wiley és Bam Doyne. Kilenc játékos, aki pályafutása során mindkét gárdában megfordult.

A legutóbbi tíz szombathelyi Falco-NYKK meccs statisztikája:

2010/2011:

2011. február 12.: Falco-SZOVA KC Szombathely – Marso-Vagép NYKK 95–82 (26–23, 25–23, 22–13, 22–23)

Aréna Savaria, 1400 néző
Vezette: dr. Valovics I., Török R., Balog Gy. (Schäffer)

FALCO: Kálmán 6, Doyne 23/3, Pankár 4, Gosa 20/9, Alekszejev 20. Csere: Simon L. 4, Szanati 6, Borszéki 2, Will 2, Harazin 6, Hajmásy 2.

NYKK: Savic 13, Sztojakovics 20/12, Marshall 15/3, Nagy 2, Czigler 4. Csere: Mohácsi 20/6, Siska 6/6, Polyák 2.

2009/2010:

2009. október 07.: Falco-SZOVA KC Szombathely – Marso-Vagép NYKK 98–87 (24–34, 22–17, 24–15, 28–23)

Arena Savaria, 2500 néző
V.: Bodnár P., Gál J., Fodor A.

Falco: Kálmán 17/3, Morris 16, Wilson 24/3, Kazlauskas 3/3, Horváth Z. 29. Csere: Borszéki 3/3, Pankár 6/6.

NYKK: Gennie 16/3, Siska 3/3, Dasics 13/3, Sitku 31/12, Ferguson 15/3. Csere: Szarvas 6/6, Pavlovics -, Lekli 3.

Pillanatkép 2009-ből
Unger Tamás

2008/2009:

2009. április 01.: Falco-SZOVA KC Szombathely – Marso-Vagép NYKK 99–88 (22–28, 23–16, 29–25, 25–19)

Aréna Savaria, 2000 néző
Vezette: Kiss L., Márton L., Szabó G.

Falco: Kálmán 17/6, Hudson 17, Vida 9, Perincsics 14/12, Horváth Z. 13. Csere: Lakatos 10/3, Pankár 6/6, Vrsaljko 13/3, Csiszár –.

NYKK: Savic 16/3, Siska 6/6, Vujacic 27/15, Sitku 15/6, Helbich 22/3. Csere: Lekli 2, Nagy –.

2007/2008:

Rájátszás:

2008. május 6.: Falco-SZOVA KC Szombathely - Marso-Vagép NYKK 101-98 (29-23, 34-26, 19-35, 19-14)

Szombathely, 2500 néző
V: Bodnár, Kóthay, Gorka

Falco: Kálmán 24/6, Doyne 20/3, Csirics 15/6, Kazlauskas 17/9, Borszéki 8/6. Csere: Aliakszejev 13, Pankár -, Feigl 2, Váradi 2, Will -.

NYKK: Savic 37/21, Siska 3/3, Mouton 15/6, Helbich 16/3, Sitku 24/6. Csere: Trepák 2, Nagy, 5/3, Krasznai 1.

2008. április 30.: Falco-SZOVA KC Szombathely – Marso-Vagép NYKK 107-93 (27-27, 33-26, 23-19, 24-21)

Szombathely, 2500 néző
V: Pálla, Benczúr, Török

Falco: Kálmán 26/3, Doyne 13/3, Csirics 18/6, Kazlauskas 28/18, Alekszejev 13/3. Csere: Pankár 3/3, Feigl, Borszéki 6.

NYKK: Savic 16/9, Buchanan 5/3, Mouton 24/6, Sitku 20/3, Trepák 5/3. Csere: Helbich 16/3, Siska 5/3, Krasznai 2.

Pillanatkép 2008-ból

Alapszakasz:

2008. március 12.: Falco-SZOVA KC Szombathely – Marso-Vagép NYKK 109-79 (26-21, 20-28, 35-13, 28-17)

Falco: Kálmán 23/3, Doyne 29/6, Váradi 11/6, Kazlauskas 19/6, Alekszejev 8. Csere: Draughan 15/3, Feigl 2, Will 2, Borszéki -, Horváth D. -, Papp -, Csiszár -.

NYKK: Savic 10, Mouton 7/3, Buchanan 6, Sitku 18/6, Helbich 20/3. Csere: Nagy K. 3/3, Siska 3/3, Farkas 2, Krasznai 2, Trepák 8.

2006/2007:

2007. március 29.: Falco KC - Marso-Carmo Nyíregyháza KK 82-67 (19-21, 25-13, 20-15, 18-18)

Szombathely 2000 néző,
Vezette: Bodnár, Benczur, Pálla

Falco: Kálmán 28/3, Frazier 14/6, Pankár 4, Wiley 16/3, Alekszejev 10. Csere: Gráczer 8/6, Borszéki 2, Will -.

NYKK: Savic 16/9, Laslo 20, Scott 6, Bódi 6/3, Sitku 15/6. Csere: Trepák 3/3, Krasznai -, Tóth 1.

2005/2006:

2006. március 3.: FALCO KC Szombathely - Marso-Carmo Suzuki Nyíregyháza 86-98 (18-17, 17-21, 24-24, 27-36)

Szombathely, 1200 néző
Vezette: dr. Páli, Kapitány, Farkas

Falco: Kálmán 33/9, Glavinic 21/12, Pankár 3/3, Borszéki 9/9, Kalvelis 10. Csere: Váradi 2, Smith 4, Szabó Zs. 2, Henrik -, Jarosevits 2.

NYKK: SAVIC 13/3, Petrovic 18, Dasic 16, SITKU 23/6, SCOTT 25/9. Csere: Simon 3/3, Boczkó -.

2004/2005:

2004. december 18.: Falco-Swietelsky KC Szombathely - Marso-Carmo Nyíregyházi KK 103-74 (18-17, 28-16, 27-23, 30-18)

Szombathely, 1000 néző
Vezette: Bognár, Benczur

Falco: KÁLMÁN 38/18, Gráczer 12/6, Pankár 5/3, Borszéki 7/3, REED 22/3. Csere: BENITEZ 13/6, Henrik -, Feigl 4, Mándity 2, Váradi -.

NYKK: Ádám 6/3, KOBALE 19/9, Pavlovics 9/3, Scott 11, Gémes 11. Csere: Boczkó 2, Kingombe 2, WALKE 14/3.

2003/2004:

2004. március 26.: Falco KC Szombathely - Marso-Nyíregyháza KK 96:82 (28:11, 31:26, 12:23, 25:22)

Szombathely, 1000 néző
Vezette: Váradi, Pálla

Falco: KÁLMÁN 23/6, PANKÁR 24/9, Henrik 9/9, BORSZÉKI 15/3, BENITEZ 18. Csere: Feigl 2, Gráczer 3/3, Horváth B. 2.

NYKK: TOYA 18/6, PAVLOVICS 25/9, JOVANOVICS 19/6, Krivacsevics 9, Riley -. Csere: Puskás 9/3, Siska 2.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!