Nincs baj a célzóvízzel

Az eddig eltelt 3 forduló során mindössze 4 triplát dobott a Falco. Messze a legkevesebbet a mezőnyben. Szabó Zsolt szerint azonban nem kell aggódni, mert idén mást játszik a csapat, mint korábban.

A szombathelyi szurkolóknak már a felkészülési időszak alatt is feltűnt, hogy a korábban megszokotthoz képest kevesebb triplát dobnak kedvenceik. Ez a tendencia aztán a bajnokságban is folytatódott: a sárga-feketék az eddig eltelt 3 forduló során mindössze 4 hárompontost – Kálmán és Timberlake 1-1, Szabó pedig 2 – értékesítettek. Toronymagasan a legkevesebbet a mezőnyben. Igaz, egyáltalán nem is próbálkoztak sokszor, mindössze 28 alkalommal.

A nyáron hazatérő válogatott erőcsatár, Szabó Zsolt jó „tüzelőnek” számít a 6,75-ös vonalon túlról, így hát kézenfekvő volt, hogy őt keressük fel a téma kapcsán.

– Szerintem is kevés ez a négy tripla, de nem mondanám, hogy gyengébben dobnánk a hármasokat, mint korábban – mondta Szabó. – Egyszerűen most más a Falco játéka, mint az elmúlt években. Nem a távoli dobásokra épít a csapat. Idén kevesebb olyan játékosunk van, akinek a tripladobás lenne a fő fegyvere. Jancsikin az egyik, aki erre „szakosodott”, de ő eddig sérült volt. Ha visszatér, gondolom, hogy ez a tendencia egy picit változni fog. Az első két meccsen nekem is kevesebb lehetőségem volt kintről. Pakson már volt pár, de azokat sajnos nem értékesítettem túl jól. Remélem, a folytatásban már jobb lesz. Egyébként a Pécs és a ZTE ellen bebizonyítottuk, hogy nem kell sok hármas ahhoz, hogy nyerjünk. Persze távolról is veszélyesnek kell lennünk, mert akkor azzal a belső játékunkat könnyítjük meg. Valahogy meg kell találni az egyensúlyt.

Hely Csapat Meccs Sikeres tripla Kísérlet Százalék
1. Fortress Körmend 3 26 63 41%
2. Albacomp Fehérvár 3 25 74 34%
3. Atomerőmű SE 3 23 54 43%
4. Kecskeméti KSE 3 23 80 29%
5. Naturtex-SZTE-Szedeák 3 22 72 31%
6. Pécsi VSK-PANNONPOWER 3 21 83 25%
7. Marso NYKK 3 20 67 30%
8. Zalakerámia ZTE KK 3 20 79 25%
9. Kis-Rába Menti Takarék - Soproni KC 3 18 63 29%
10. Factum Sport Debrecen 2 15 46 33%
11. Szolnoki Olaj KK 2 15 51 30%
12. Jászberényi KSE 3 14 59 24%
13. Kaposvári KK 3 11 53 21%
14. Falco-SZOVA KC Szombathely 3 4 28 14%
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!