Ismét a Falconál az előny! Percről percre az álomdöntő harmadik mérkőzése

A Falco magabiztos játékkal, megérdemelten nyerte meg a döntő harmadik mérkőzését. A sárga-feketéknek úgy sikerült 30 ponttal nyerniük, hogy Szrecsko Szekulovics edző a találkozó végén már csak a fiatalokat játszatta.

20 óra 43 perc: győzött a Falco!

A Falco magabiztos játékkal, megérdemelten nyerte meg a döntő harmadik mérkőzését. A sárga-feketéknek úgy sikerült 30 ponttal nyerniük, hogy Szrecsko Szekulovics edző a találkozó végén már csak a fiatalokat játszatta. A végeredmény: Falco SZOVA KC Szombathely - Polaroid Lami-Véd Körmend 109-79. Legjobb dobók: Ciric 25, Doyne 24, Alekszejev és Kazlauskas 15, illetve Thomas 19, Fodor G. 18, Ocitti 12. Ezzel a három győzelemig tartó párharc állása 2-1 a Falconak.

Rövidesen képgalériát és részletes írást olvashatnak a harmadik mérkőzésről.


18 óra 57 perc: Elkezdődött az élő közvetítés a Nyugat Rádióban.


18 óra: Megérkeztek a csapatok az Arenába

Percekkel ezelőtt megérkeztek az est főszereplői is az Arena Savariába. A körmendiek kezdték el hamarabb a bemelegítést. A Falconál egyelőre csak Arnas Kazlauskas, Váradi Kornél és Will Tamás melegít. Eközben tovább nőtt a sárga-fekete szurkolók száma, már majdnem ezren vannak a csarnokban. Míg a körmendiek körülbelül ötvenen lehetnek a nekik kijelölt szektorban. A beléptetés folyamatos, továbbra is vannak még jegyek az esti rangadóra.


17 óra 47 perc: Már több, mint ötszázan vannak az Arenában

Hetvenkét perc van még a kezdésig és már több, mint ötszázan vannak az Arena Savariában. A beléptetésnél nincsen fennakadás, folyamatosan tudnak bejönni a Falco szurkolói. A biztonsági cég vezetőjétől azt az információt kaptuk, hogy semmilyen rendbontás nem volt. Továbbra is várják a Falco szurkolóit.


16 óra 14 perc: Kinyitottak a pénztárak

Kinyitottak az Arena Savaria jegypénztárai és elkezdődött a jegyárusítás, valamint a beléptetés az este hétkor kezdődő bajnoki döntőre. Mint ismeretes, a Körmend szurkolóinak a helyszínen már nincs lehetősége belépőhöz jutni, Ők előzetesen már megkapták a nekik szánt 400 tikettet. Jelenleg körülbelül százan állnak sorba, hogy bejussanak az Arenába.


15 óra 38 perc: A harmadik negyedben ébredne a Körmend?

A körmendiek hátvédje, Ferencz Csaba azt mondja, akkor van esélyük a Falco ellen, ha csapatként funkcionálnak. A kosaras optimistán várja az estét, szoros meccsre és körmendi győzelemre számít.

- Úgy néz ki, hogy mostanában előszeretettel adunk egy félidőnyi előnyt aktuális ellenfelünknek és csak a harmadik negyedben ébredünk fel. Ezt a luxust ma este már nem engedhetjük meg magunknak. Ha mindenki teszi a dolgát és csapatként játszunk, akkor le tudjuk győzni a Falcot. A legfontosabb, hogy ne csak fizikálisan, hanem fejben is ott legyünk. Szoros meccs lesz, szerintem egy-két ponttal nyerünk. - mondta Ferencz.

Ferencz és csapata ezúttal nem fogna padlót az Arenában
sadness

14 óra 41 perc: Elutasították a Falco óvását

Ma délután a Magyar Kosárlabda Szövetség Versenybizottsága tárgyalta a Falco SZOVA KC Szombathely óvását a szombati mérkőzéssel kapcsolatban.

A jegyzőkönyvben az óvás elutasításának indoklásaként az áll, hogy a szövetségbe beérkező játékvezetői és komisszári jelentés alapján, mindkét kifogásolt esetben a dudaszó pillanatában hagyta el a játékos kezét a labda, ilyenkor pedig a játékvezetőnek kötelessége mérlegelni, hogy a kosár szabályos volt, vagy sem. A szövetség megállapította, hogy a játékvezetők nem hibáztak. A Falco fellebbezhet.


14 óra 15 perc: A körmendiek hagyják el előbb a csarnokot

Döntés született arról, hogy a találkozó után előbb a körmendi drukkereknek kell elhagyniuk az Arena Savariát. A rendezők arra kérik a hazai szurkolókat, hogy amíg a körmendiek kimennek a csarnokból, várjanak türelemmel és maradjanak a helyükön.


13 óra 30 perc: Ciric szerint átgázolnak a Körmenden

Andrija Ciric azt mondja, kettőzött erővel fognak hajtani a mai találkozón és visszavágnak a Körmendnek a hétvégi vereségért. Ciric az eddigi két mérkőzésen egyaránt 15 pontot dobott.

- Sokkal jobbak vagyunk a Körmendnél, és ezt már többször is bebizonyítottuk. A szombati meccsel már nem akarok foglalkozni, mindenki látta mi történt. Hogy mi lesz ma? Esélyt sem adunk nekik, átgázolunk rajtuk az Arenában. Egy dologban mindenki biztos lehet, kettőzött erővel fogunk harcolni. - mondta Andrija Ciric.


12 óra 53 perc: Fehér Tamás is megnézi a mai meccset

Ma este is ott lesz egy másik sportág képviselője az Arena Savariában. Ezúttal Fehér Tamás, a Magyar Súlyemelő Szövetség elnöke nézi meg a helyszínen a Falco – Körmend párharc harmadik találkozóját. Mint ismeretes, az első mérkőzésen a KEK győztes MKB Veszprém kézilabdacsapatának képviselői tették tiszteletüket Szombathelyen, de itt volt, és Falco sállal a nyakában nézte végig a derbit Csányi Sándor, az OTP vezérigazgatója is.

A kép jobb szélén Csányi Sándor, az első mérkőzésen
Unger Tamás

12 óra 15 perc: A Falco bizonyítani akar

Szrecsko Szekulovics, a Falco SZOVA KC Szombathely edzője csalódott ugyan a szombati vereség miatt, ám azt mondja, csapata ma este bebizonyítja, hogy jobb csapat a Körmendnél.

- Nagyon nehéz volt a srácoknak bármit is mondanom a szombati találkozó után. Olyan volt a légkör az öltözőben, mintha mindannyiunktól elloptak volna valamit. Szörnyű volt átélni a hazautat is a buszban. Végig síri csend volt. Csalódott vagyok, mert a csapat egész éves munkáját próbálják tönkre tenni egyesek. Na de mindegy, innentől már csak is előre tekintünk. Mondanom sem kell, hogy a hétvégi meccs mennyire motiválja most játékosaimat, mindenki meg akarja mutatni, hogy a Falco jobb csapat a Körmendnél. Megpróbálunk keményebben játszani, természetesen győzelmet várok. - mondta Szrecsko Szekulovics.

A Falco egyébként egy napot sem pihent a körmendi meccs után, vasárnap egyet, hétfőn pedig kettőt edzettek Kálmánék.

Szekulovics szerint a Falco ma bebizonyítja, hogy jobb csapat a Körmendnél
sadness

11 óra 27 perc: A Körmend nem fél a Falcotól

Krivacsevics Dragoljubnak, a Körmend edzőjének különös lehet ez a párharc, hiszen 10 évvel ezelőtt, játékosként még a Falco csapatáért harcolt a döntőben. A tréner azt mondja, csapatának nyugodtan, felszabadultan kell kosárlabdáznia és akkor meglehet a siker.

- Igazam volt, mikor azt mondtam, hogy ebben a párharcban az a csapat lesz a jobb, aki nyugodtabb tud maradni. Ez eddig mindkét meccsen bejött. Persze szombaton szerencsénk is volt, de a győzelmet nem kell megmagyarázni. Mondhat bárki bármit, lehet akármilyen taktika, ezúttal is a "hideg fej" fog dönteni. Játékosaimtól azt kértem, hogy harcoljunk és játsszunk felszabadultan. Ha pedig a saját játékunkat tudjuk játszani, akkor abból bármi kisülhet. Nem foglalkozunk semmivel, rajtunk már nincs teher. Nem félünk senkitől, még a Falcotól sem. Idén egyszer már győztünk az Arenában, ma este is erre készülünk.

Krivacsevics: Nem félünk a Falcotól!
sadness

10 óra 22 perc: Négykor nyitnak a pénztárak

Ma délután négy órakor nyitnak ki az Arena Savaria pénztárai és egészen a mérkőzés kezdetéig lesznek nyitva. A biztonsági intézkedések miatt a beléptetésnél külön választják a két csapat szimpatizánsait. A hazai szurkolók elsősorban sárga színt tartalmazó ruházattal, Falco címerrel tudják jelezni, hogy melyik csapatnak szurkolnak.

Már négy órától ott lesznek a Nyugat Rádió hoszteszei, akik sárgára-feketére festik a bátor jelentkezők arcát és haját, de lesz pólóárusítás és az Arena büféje is kinyit. Sőt a csarnokban ekkor tartja edzését a "Falco ifi", így azt is meglehet nézni azoknak, akik korán érkeznek.

A csarnokból a jegyek megvásárlását és a belépést követően már nem lehet kijönni. A Falco vezetősége azonban gondoskodott arról, hogy percekkel a mérkőzés előtt se legyen tumultus, hiszen összesen hat pénztár lesz nyitva, a bérleteseknek pedig külön belépési lehetőséget biztosítanak. Kovács Miklós, a Legio szurkolói csoport vezetője arra kér minden szombathelyi szimpatizánst, hogy jöjjön ki és sárgába öltözve biztassa csapatát. Nyomatékosan felhívta a figyelmet, hogy mivel elővételben nem volt jegyárusítás, így van jegy bőven, tehát azoknak sem kell félni attól, hogy kint maradnak, akik nem tudnak rögtön a pénztár és kapunyitásra odaérni.

A klub felhívja a körmendi szurkolók figyelmét is, hogy senki ne keljen útra, akinek nem jutott a nekik biztosított négyszáz jegyből, hiszen biztonsági okokból a hazai szektorokba nem foglalhatnak helyet.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!