A bajnoki döntő második felvonásán, hétfőn este 18:15-től Szolnokon játszik a Falco. A sárga-feketék a nagy távolság miatt már vasárnap délután elutaztak. Rossz hír viszont, hogy a könyöksérüléssel bajlódó csapatkapitány, Kálmán László nem tartott a csapattal.
– Megpróbáljuk egy picit pihentetni Kálmánt, hátha csütörtökön többet tud vállalni és nagyobb segítséget tud nyújtani a csapatnak. Szolnokon amúgy sem mi lennénk az esélyesek, így pedig aztán pláne nem. Természetesen ettől függetlenül sem adjuk fel előre a harcot, csak a papírforma nem mellettünk szól. Elsősorban azt várom, hogy amikben sokat hibáztunk pénteken, javulni tudjunk. Gondolok itt arra, hogy rengeteg labdát eladtunk és számtalan támadólepattanót engedélyeztünk a szolnokiaknak, akik aztán ezt könyörtelenül ki is használták – mondta Bencze Tamás edző.
Támadásban javulna a Szolnok
Óriási lépést tehet az aranyérem megszerzése felé a Szolnoki Olaj KK. Tudja ezt Pór Péter is, a hazaiak mestere, aki azt mondja, kulcsfontosságú meccs lesz a holnapi.
– A rájátszásban mindig a második találkozó a legfontosabb. Ha hétfőn is nyerni tudnánk, akkor lélektani előnybe kerülnénk. Azonban ismerve a Falcót és Bencze Tamás kollégámat, biztos vagyok benne, hogy ez nem lesz könnyű. Megpróbáltunk az utóbbi napokban frissíteni, regenerálódni. Videóztunk is, visszanéztük, hogy mit hibáztunk az első meccsen, elsősorban a támadójátékunkon tudunk még javítani. 65 ponton tartottuk hazai pályán a Falcót, úgyhogy azt hiszem, a védekezésünkkel nagy gond nem volt – mondta Pór Péter.
A találkozót a SportKlub TV élőben közvetíti.