Pankár Tibort a héten vírusos betegség döntötte le a lábáról. A FALCO bedobója nem is tudta vállalni a játékot az Albacomp elleni negyeddöntő első meccsén.
Megpróbáltuk meglepni a hazaiakat egy szerkezetváltással. Gosa átment hármasba, Harazin pedig a szezon során először kezdőként kapott lehetőséget. Az elején még bizakodtunk, hiszen az Alba első két támadását sikeresen kivédekeztük. Aztán hamar bebizonyosodott, nem jött be az újítás, a kék-fehérek magasemberei könnyedén ficánkoltak a palánk alatt. Folyamatosan rohantunk az eredmény után.
Alekszejev, Doyne és Gosa is hamar faultproblémákba került. Gyengén védekeztünk, a támadójátékunkban pedig nem sok elképzelés volt, Kálmán rendre társak nélkül maradt.
Ezúttal Doyne sem bírta idegekkel. Elveszítette a fejét. Előbb reklamálásért technikait kapott, majd sportszerűtlen faultot vétett. Az Albacomp viszont bajnokesélyeshez méltóan remekelt. Higgadt, nyugodt kosárlabdát játszottak. Sok gyorsindításból könnyű kosarat szereztek, Simon Balázs irányított, Jonathan Jones pedig remek befejező embernek bizonyult.
A nagy kérdések már az első félidőben eldőltek. Hiába próbálkoztunk, nem jutottunk közelebb a fehérváriakhoz. A két csapat közti különbség egyre inkább nőtt. Köszönhetően elsősorban Hanga Ádámnak, aki sokat javult a szünet után. Az első félidőben még csak 6 pontnál járt, a végére viszont 21-el zárt.
Sajnos ma nem sok jó teljesítmény akadt a FALCO-ban. Jarosevitsnek voltak jó percei, a végére Simon és Hajmásy is megszórta magát. Aztán nagyjából ennyi.
Utoljára a Szolnok ellen játszottunk jól. Azóta megtört valami a csapatnál, nem tudtuk visszatérni a helyes útra.
Braniszlav Dzunics együttese tehát teljesen megérdemelt győzelmet aratott. A három győzelemig tartó párharc ezzel 1-0 az Albacompnak.
Folytatás kedden este Szombathelyen.
Nálunk is voltak gyengébbek
A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy a Győrffy Pál Attila vezette bírói hármas kritikán aluli teljesítménye alaposan meghatározta a FALCO lehetőségeit, hiszen az egész meccsen végig a kárunkra tévedtek. Rossz döntéseiket látva (mivel részrehajlást nem feltételezünk) felmerülhet a kérdés, hogy biztosan alkalmasak-e erre a pályára...