Szerdán este a csapat egyik légiósánál, Djordje Pantelics-nél jártunk. A Fő tér közepén lakik, szép, tágas lakásban. Amint beléptünk, felesége és másfél éves kislánya, Alexandra fogadott minket. Láthatóan nagyon szereti a családját a szerb óriás, gyereke nevét még rá is tetováltatta bal karjára.
A rövid ismerkedés után rögtön rátértünk a lényegre. Pantelicset nem lepte meg az első kérdésünk.
- Mióta itt vagyok, mindenki azt kérdezi tőlem, hogy vagyok, és mit gondolok a csapatról. Jelentem, minden rendben, nagyon jól érzem magam Szombathelyen. Tetszik a csapat is, de egyelőre bővebbet még nem tudok rólunk elmondani, mert a neheze még csak most jön. Majd meglátjuk, mire leszünk képesek. Még nem vagyunk kész, még nem vagyunk 100 %-osak, igaz egyelőre még teljes kerettel sem tudtunk felállni.
- Pályafutása során számos országban megfordult már. Hol érezte magát eddig a legjobban?
- 18 évesen vágtam bele a légióskodásba. Izlandon nem voltam sokat, mindössze két hónapot játszottam. Franciaországban két, Romániában két és fél évet voltam. Cipruson és Görögországban pedig egy-egy szezont húztam le. Bár utóbbi helyen nem volt igazán jó csapatunk, mert nem volt túl sok pénzünk az igazolásokra, de talán mégis ott volt a legjobb szezonom.
- És hogy került képbe a nyáron a Falco?
- Nem is tudom igazából. Ők hívtak, én pedig igent mondtam a megkeresésre. Akadt több lehetőségem is, de utólag elmondhatom, jó döntést hoztam, nem bántam meg. Tudtam, hogy honfitársam, Jancsikin itt játszik, így érdeklődtem nála a csapat felől, illetve Andrija Csiricset és Szrecsko Szekulovicsot is ismertem már korábbról. Utóbbi egy évig edzőm is volt 2005/2006-ban Szerbiában. Mindkettejüktől informálódtam, és miután csupa jó dolgot meséltek, nem haboztam.
- Pedig eleinte nem volt egyszerű dolga, hiszen alig, hogy előző este megérkezett Szombathelyre, másnap már kezdődött a Horváth Zoltán Emléktorna, ahol három nap alatt három meccset játszottunk. Rögtön bizonyított, hiszen Ön lett a torna legjobb centere.
- Valóban nem volt egyszerű feladat, hiszen amikor idejöttem, minden új volt számomra. Nem ismertem a csapatot, de szerencsére nagyon korrektül álltak hozzám a srácok. Pillanatok alatt befogadtak. A pályán és azon kívül is segítettek mindenben. Gyorsan egyeztettem az edzővel, elmondta, mit vár tőlem. Én pedig nem nyújtottam semmi extrát, csak azt, amit tudok. Végül jól sült el minden.
- Akkor ezek szerint jól kijönnek Bencze Tamással.
- Persze. Tamás nagyon jó ember. Kemény, jó edzéseket tart, jól meccsel, és mindig alaposan felkészít minket az aktuális ellenfélből. Remek edzőnek tartom. Tudom, hogy nemrég, még ő is játszott, és azt is, hogy bajnok volt a ZTE-vel, úgyhogy most legutóbb biztosan nem volt könnyű neki sem – mondja nevetve.
- A szurkolók is szeretik. Ön az egyik nagy kedvenc, bár gondolom, ezt úgyis hallja a meccseken, amikor a nevét skandálják.
- Igen, hallom, nagyon jól esik. Nem igazán értem, hogy miért, de ezt szinte minden évben megkapom. Tavaly Görögországban és előtte Romániában például ugyanígy kiabálták a nevem. Izlandon és Franciaországban más volt a helyzet. Ott nem szurkolók vannak, hanem inkább a szó legszorosabb értelmében nézők. Kijönnek az emberek a csarnokba, és mintha egy színházban lennének, megnézik a meccset, aztán maximum tapsolnak, ha valami szépet látnak.
- Egyébként az első, ami a szurkolók eszébe jutott, amikor meglátták edzésen, az az volt, hogy kísértetiesen hasonlít Jean Reno-ra és Vlade Divac-ra…
- Tudom - mondja nevetve. - A Divac-os poént rendre elsütik a srácok az öltözőben. Az elején az edzőnk is csak Vlade-nak hívott, amíg meg nem tanulta a nevem. :) Nem bántott egy percig sem. Megtiszteltetés, ha legalább kinézetre hasonlítok rá. Nagyon szerettem a játékát, felnéztem rá. Jean Reno filmjeit is ismerem, de azok annyira nem jöttek be nekem.
- Mit gondol két meccs után a magyar bajnokságról?
- Őszinte leszek, előzetesen nem sokat tudtam a magyar kosárlabdáról, de aztán akikkel beszéltem, mindenki azt állította, hogy ez egy színvonalas, jó bajnokság. Egyelőre most még két meccs után hiba lenne bármiféle következtetést is levonnom, de bízom benne, hogy sikerül egy jó, sikeres szezont zárnom.
- Szombaton itt az esély az újabb bizonyításra: a bajnokság egyik legerősebb csapatával, a Pakssal játszunk idegenben.
- Bár eddig sikerrel vettük az akadályokat, nem szabad elbíznunk magunkat. A Paksról hallottam, hogy az egyik legerősebb és leggazdagabb csapat Magyarországon. De ezt szombaton a pályán is be kell bizonyítaniuk. Az első edzőmeccsemet pont velük játszottam. Akkor nyertünk, persze tudom, az csak egy barátságos mérkőzés volt. Egy tétmeccs teljesen más lesz. Itt van a ZTE példája is. A Göcsej Kupán nagyon simán vertük őket 20 ponttal, de aztán a múlt héten alaposan megszenvedtünk velük. Nagyon kemény csatára számítok. Biztos jó meccs lesz. Megpróbáljuk a legtöbbet kihozni magunkból, aztán majd meglátjuk, ez mire lesz elég.
- A tegnapi hírek szerint nem fog játszani az ellenfél egyik legjobbja, az NBA-t is megjárt amerikai center, Lee Nailon.
- Hallottam én is, de nem gondolom, hogy sokkal könnyebb dolgom lenne a palánk alatt, hiszen így is akad még ott jó képességű center rajta kívül. A magyar srácok is nagyon ügyesek.
- Eddig azért valljuk be őszintén, nem volt túl nehéz dolga, hiszen az aktuális ellenfeleknél nem volt klasszikus légiós center.
- Nem volt, de azért azt nem mondanám, hogy könnyű dolgom lett volna. Zalaegerszegen is például fiatal, agilis magyar centerekkel találtam szembe magam, minden egyes pontért meg kellett harcolnom.
- Ki a legjobb barátja a csapatban?
- Nem tudnék megnevezni senkit a legjobb barátomnak. Mi együtt vagyunk a pályán és azon kívül egyaránt. Persze Bánéval és Chad-del talán picit többet vagyok együtt, velük néha be szoktam ülni egy kávézóba. De ez a légiósoknál már csak így van. Persze nem sokat lógunk, mert nekem is családom van, és az időm nagy részét velük töltöm. Ráadásul egyikük sincs közel hozzám, ők az Aréna Savariától nem messze laknak.
- Akkor mit csinál edzések között? Van hobbija?
- Nem nagyon van hobbim. Szeretek a családommal sokat sétálni, illetve imádok kosármeccseket lesni a tévében. Euroliga, Eurocup, minden érdekel. Szóval folyamatosan elfoglalt vagyok - nevet nagyot. - De ha nyár van, és éppen szünetel a bajnokság, szeretek más sportot is űzni. Például a focit.
- Szereti a focit?
- Nagyon. 14 éves koromig futballoztam. Kapus voltam. De jött egy kisebb sérülés, ami miatt abba kellett hagynom. Aztán a haverjaim mondták, hogy próbáljam ki a kosárlabdát. Belevágtam, és végül itt ragadtam.
- Gondolom azért, így utólag nem bánta meg… És melyik a kedvenc focicsapata?
- A Manchester United. Leginkább honfitársam, Nemanja Vidics miatt. De szeretem nézni a Liverpool játékát is. Szóval elsősorban az angol fociért vagyok oda. Szerintem az a legjobb a világon.
- Lenne kedve egyszer megnézni a Szombathelyi Haladást? Persze majd, ha egyszer nem ütközik a meccsük az övékkel.
- Természetesen. Ha majd tehetem, biztosan kimegyek egyszer megnézni őket. Kíváncsi vagyok a magyar focira is.
- És ha már a hobbinál tartunk: főzni tud?
- Igen. Tésztákat például szerintem egész jól tudok. :) Egy darabig, amíg nem volt feleségem, rá voltam kényszerítve, hogy magamat ellássam.
- Hogy áll a magyar kajákkal?
- Mivel a szerb és a magyar konyha nagyon hasonlít egymásra, nem volt különösebb gond megszoknom az itteni ízeket. De majd a srácok biztos megkóstoltatnak velem egy-két helyi ételt. Egyébként Szrecskoéktól tudom azt is, hogy van itt Szombathelyen egy nagyon jó szerb étterem, a Mojo, a vasúttól nem messze.
- Mi volt az eddigi legfurcsább dolog, amivel találkozott Magyarországon?
- Nagyon furcsa volt számomra, hogy itt mennyien közlekednek biciklivel. Kis túlzással, életemben nem láttam még ennyi biciklit egy helyen, mint itt Szombathelyen. Persze ez nem baj, én csak örülök, ha az emberek sportosan élnek.
- Szokott gondolkozni azon, hogy mit hoz a jövő?
- Nem nagyon tekintek előre. Egyelőre szeretném ezt a szezont sikeresen zárni. Minden meccsen a legjobbat akarom nyújtani. Aztán majd a jövőmmel ráérek utána is foglalkozni. Szerintem minden profi sportoló így áll hozzá ehhez a kérdéshez.
