„Volt már sokkal jobb szezonom is”

Bár a FALCO-nak tavasszal sikerült talpra állnia, Borszéki Csaba sérülése után, saját bevallása szerint is, kereste régi önmagát. A kosaras most azon van, hogy ez ne ismétlődjön meg, ezért máris edzésbe állt.

Bár a 2010/2011-es szezon hivatalosan még csak ma este ért véget, a FALCO-SZOVA KC Szombathely számára már egy hónapja tart az uborkaszezon.

Mint ismert, a sárga-feketék 14 győzelemmel és 12 vereséggel a hetedik helyen zárták az alapszakaszt - és mint később kideült, a bajnokságot is. A rájátszásban az Albacomppal kerültek össze, a kék-fehérek csak nagy nehezen, 3-2-es összesítéssel jutottak be a legjobb négybe. A bravúr tehát idén elmaradt, ám Borszéki Csaba szerint már az is nagy eredmény, hogy idáig eljutott a csapat.

– Sajnos a bajnokság elejét elrontottuk, de a szezon második felével már elégedett vagyok – emlékezett vissza Borszéki. – Volt egy remek sorozatunk, amikor elég sok meccset hoztunk. Akadt közte jó pár váratlan siker is, gondolok itt egy lendületben lévő Kaposvár otthonában aratott győzelemre, a Szolnok két vállra fektetésére, illetve arra, hogy Kálmán Laci és Gosa nélkül is idegenben vertük a Sopront. Azt hiszem, csak nagyon kevesen gondoltak arra, hogy ez sikerülhet. Nyilván ez köszönhető annak is, hogy az edzőváltás után felszabadultak lettünk. Bizonyítani akartunk Bencze Tamásnak. Január közepétől sokkal jobb lett a hangulat az öltözőben.

''Volt már sokkal jobb szezonom is''
Mészáros Zsolt

A már több, mint tíz éve a szombathelyieket erősítő 31 éves erőcsatár idén 24 meccsen átlagban 9 percet töltött a pályán. Ezalatt 2.45 pontot dobott és 1.46 lepattanót szerzett. A legjobb meccse a ZTE elleni volt, amikor 11 pontja mellé 5 lepattanó párosult.

– A csapattal ellentétben a saját produkciómmal egyáltalán nem vagyok elégedett, volt már sokkal jobb szezonom is. Sajnos az év eleji sérülésem eléggé visszavetette a teljesítményemet. Fizikailag és pszichésen is megviselt. Nehezen jöttem ki belőle. Sokszor csak fájdalomcsillapítókkal és derékvédővel tudtam játszani. Most azon vagyok, hogy ez jövőre ne ismétlődjön meg, ezért előbb hazamentem Budapestre pihenni, majd most már ismét itt vagyok Szombathelyen, elkezdtem erősíteni: kondizni és futni is járok – mondta végül honlapunknak Borszéki.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!