Ha "eljő" Kálmán László

A FALCO, ha most befejezné a bajnokságot, akkor is zseniális volt. Legyőztük az Albacompot, szerdán az elődöntőrét játszunk.

Ma este az életéért játszott a FALCO. Egyszer már sikerült a bravúr, de abban, hogy egyenlítünk, csak a legelvakultabb hazai szurkolók bíztak.

A találkozó eleinte a vendégek szája íze szerint alakult. Hamar megléptek 9 ponttal. Remekül működtek támadásban és védekezésben egyaránt. A hetedik percben már 9-18 állt az eredményjelzőn. Jonathan Jones büntetőivel araszolt egyre tovább az Albacomp. A FALCO azonban nem adta fel, Kálmán pontjaival, zseniális gólpasszaival ott loholt az Alba nyakán. Ennek köszönhetően tíz perc után 22-25 volt az állás.

Öt perc múlva aztán már a vezetést is átvettük, amit aztán később kiderült, már ki sem engedtünk a kezünkből. Kálmán László vezérletével 48-43-as előnyt harcoltunk ki a szünetre.

Csakúgy, mint pénteken, Doyne ezúttal is a második félidőben talált magára. Persze nem szabad elfeledkezni Charles Gosa-ról sem, aki a kritikus pillanatokban rendre betalált. Hol duplát, hol triplát hintett a szellősen védekező kék-fehér gyűrűbe. A különbség egyre inkább nőtt. Simon László kosara után a 30. percben már 75-63 volt az állás.

A vendégek érthetően ezúttal is egyre nehezebben viselték a vereséget, ez pedig a FALCO malmára hajtotta a vizet. A Fejér megyeiek Crocker hármasaival ugyan próbálkoztak, ám igazán közel már nem jutottak Bencze Tamás együtteséhez.

Apropó Bencze Tamás. Rengeteget köszönhetünk neki is. Amikor átvette a FALCO-t, kilátástalan helyzetben volt a csapat. Aztán produkáltunk egy remek sorozatot, aminek köszönhetően bejutottunk a legjobb nyolcba. Kitalált egy remek taktikát, aminek köszönhetően kétszer is legyőztük az egyik legnagyobb bajnokesélyest. Bármi is lesz a szezon vége, ez a csapat csak dicséretet és hatalmas vastapsot érdemel.

Falco Szova Kc Szombathely - Albacomp
Gosa óriási volt
Unger Tamás

Szerdán jön a mindent eldöntő találkozó. Hajrá…

MINDENKI FEHÉRVÁRRA!!

Ingyen busz

A mérkőzés után Viszket Zsolt, a FALCO vezérszurkolója arról tájékoztatott minket, hogy Czeglédy Csaba a találkozó után felajánlotta, hogy egy Székesfehérvárra tartó szurkolói busz teljes költségét kifizeti.

- Csaba az egész bajnokságban segített abban, hogy ott legyünk a meccseken. Köszönjük neki ezt a mostani segítséget is. Rajtunk nem fog múlni - mondta honlapunknak Viszket.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!