Emelt fővel búcsúztunk

Egy félidőig tartott a FALCO lendülete Székesfehérváron. A sárga-feketék húsz ponttal kikaptak az Albacomptól a mindent eldöntő, utolsó negyeddöntőn, ezzel számukra véget ért a 2010/2011-es szezon.

Szerdán este nagyon fontos meccs várt mindkét csapatra, hiszen négy meccs után 2-2-es döntetlenre állt az Albacomp – Falco párharc. A fehérváriak ugyan eddig még nem kaptak ki hazai pályán, ám ezúttal biztos volt, az első hibájuk a végzetüket jelentheti.

Ennek tükrében mintha idegesen, kapkodva kezdtek volna a kék-fehérek, ám az is igaz, hogy izgulniuk sem nagyon kellet, mert az elejétől fogva ők irányították a meccset.

A vendég B-közép jó öt-hat perces késéssel érkezett meg, pont a legjobbkor, hiszen ekkor már 9 pontos hátrányban voltak Kálmánék. Érezték, hogy elkél a bíztatás, a csapat érezte, hogy mögöttük állnak, sikerült is két pontra faragni a két csapat közti különbséget.

Remek hangulat köszöntött be az Alba Regia Sportcentrumban, a szombathelyi keménymag hiányában síri csend honolt a székesfehérvári csarnokban…

Az első félidőben végig partiban volt a FALCO az alapszakasz második otthonában, a vezetést ugyan nem tudtuk átvenni, ám továbbra is ott voltunk Simonék nyakán. Hanga Ádám valami elképesztően gyenge napot fogott ki, igaz Crocker 20 perc alatt extra teljesítményt nyújtott. Willék rendre üresen hagyták: az első játékrészt 20 ponttal zárta. Hiába volt tehát eleinte a hazaiaknál szinte nulla csapatjáték, így is eredményesebbek voltak a vasiaknál.

A szünet után eleinte továbbra is szoros volt az állás, Gosa duplájával 38-38 állt az eredményjelzőn. Dzunics nagyon feszült volt, pályára küldte a térdszalag húzódással bajlódó Hollis-t is, bár dobott egy triplát, nem volt benne sok köszönet. Ennek ellenére a harmadik negyedben meg tudott lógni az Alba, hiszen egyrészt rengeteget javult Simon és Hanga - valamint Jones is megszerezte első kosarait a meccsen… -, másrészt a látszólag egyszerű helyzetekből sem talált be a FALCO.

Az utolsó negyed gyakorlatilag már csak formalitás volt. Kálmánék küzdöttek, hajtottak becsülettel, ám hamar kiderült, hogy a Fejér megyeiek okos, taktikus játéka ellen nincs ellenszer. A különbség egyre inkább nőtt, a vége 20 pont lett.

Nyilván nem volt ekkora különbség a két csapat között, de ez a legkevesebb. A mai meccset teljesen megérdemelten nyerte meg az Albacomp, Simon Balázsék becsülettel megdolgoztak azért, hogy ott legyenek az elődöntőben.

Bencze Tamás csapata ugyan kiesett, ám kétszer legyőzte azt a gárdát, amely az alapszakaszban csupán rosszabb egymás-elleni eredményének köszönhetően végzett a bivalyerős Szolnok mögött. És nem szabad elfelejteni azt sem, hogy honnan indultak a sárga-feketék. Nem is olyan rég sokan még egy fillért sem áldoztak volna arra, hogy a FALCO ott lesz a play-off-ban.

Számunkra tehát a bajnokság befejeződött. Kár érte. Volt egy jó csapatunk. Ki tudja, mit hoz a jövő…

A negyeddöntő vesztese

A csapatok végül – az első meccs rossz bíráskodása után – tisztességes csatában döntötték el, hogy kinek van ott a helye a legjobb négy között.

Ennek a párharcnak nem volt vesztese. A FALCO kihozta magából a maximumot, az Albacomp pedig teljesítette a kötelezőt, bejutott a legjobb négy közé.

Kár, hogy Braniszlav Dzunics – nem szakmai – ténykedése végig beárnyékolta a párharcot. A második meccsen kezdte Szombathelyen, amikor végig „picskumateri”-zte Bencze Tamást, majd folytatta a harmadik találkozón, ahol egész meccsen verbálisan inzultálta, hergelte Kálmán Lászlót. Tette mindezt a magyar válogatott szövetségi edzőjeként, a magyar kosárlabda emblematikus figurájaként.

A helyzet mára sem változott sokat – pechünkre ijedtsége nem ragadt át csapatára –, végig reklamálta a meccset, és úgy tűnt, néha megfeledkezett arról, a FALCO-ban pályafutása értékes éveit töltötte.

Kár Dzunicsért, mert ha a korábbi állomáshelyéhez hasonlóan Székesfehérváron is megbukik, pályaszéli viselkedése miatt a kör bezárul, és a magyar kosárlabdából kizárja magát a sportág egyik emblematikus figurája.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!