Kihasználva a három és fél hetes kényszerszünetet, ma este a magyar U20-as válogatottat fogadta zártkapus edzőmeccsen az Aréna Savariában a Falco.
A sárga-feketéktől most is hiányzott sérülés miatt Harazin Tamás, illetve ezúttal a nemzeti csapatot erősítette Bognár Kristóf és Simon Kristóf – más körülmények között minden bizonnyal Váradi Benedekre és Perl Zoltánra is számított volna Váradi Attila szövetségi edző.
Nem ijedtek meg az elején a fiatalok, az első negyedben még jól tartották magukat, ám aztán a második etapban beállt Kálmán László, és elkezdett nőni a különbség. Bencze Tamás edző többféle variációt kipróbálhatott támadásban és védekezésben egyaránt a becsülettel küzdő, és helyenként egész szép megoldásokat produkáló U20-asok ellen.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!