Pakson rendezték a VI. korcsoportos kosárlabda diákolimpia döntőjét, ahol Szombathely városát a Nagy Lajos Gimnázium csapata képviselte. A gárda nagyrészt a Falco-Trend Optika KC U23-as együttesére támaszkodik, de a felnőttektől Bakk Krisztián és Perl Zoltán is az alakulat tagja volt, így az aranyérem legfőbb várományosai közé tartozott az NLG csapata. A vasiak a csoportküzdelmeket és az elődöntőt is viszonylag simán vették, a döntőben azonban elvéreztek a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium diákjai ellen. A szombathelyieket irányító Váradiné Szarka Ildikó honlapunk érdeklődésére elmondta, hogy a döntőbeli rossz védekezés és dobóforma miatt csúsztak le a dobogó második fokára.
- A csoportkörben az első két mérkőzést még teljes csapattal játszottuk. Az utolsó meccsen tudtuk pihentetni Perl Zoltánt, Bakk Krisztiánt és Bán Tibort, mert nem volt tétje a találkozónak, már mindenképp csoportelsőként jutottunk tovább. A második csoportmeccsünket azzal a Kaposvárral játszottuk, akivel később a döntőben is találkoztunk. Azon az összecsapáson a hosszabbításban sikerült nyernünk, de tudtuk, ha velük kerülünk össze a fináléban, akkor nehéz dolgunk lesz. Az elődöntőt egy pécsi iskola ellen vívtuk. Ők fiatalabbak voltak, mint mi, és az első félidő még szoros volt, de a szünet után kijött a fizikai fölényünk és a játékosaink rutinja. A döntőben a Kaposvár ellen az első félidőben nagyon rosszul védekeztünk, amihez hozzájött egy rossz dobóforma is, de öt meccs alatt egyszer ez előfordulhat. Még így is nagyon szoros meccset játszottunk, de végül a somogyiak nyertek négy ponttal.
A Nagy Lajos Gimnázium diákjai az utóbbi években rendre aranyéremmel tértek haza az országos döntőkről, de Váradiné Szarka Ildikó a második hely miatt sem marasztalja el tanítványait.
- Abszolút elégedett vagyok. Azt gondolom, hogy az ezüstérem is egy nagyon szép eredmény. A döntőbeli ellenfelünk zömét a Kaposvár U23-as csapatának a gerince alkotta, és egy nagyon erős alakulat volt. A sportban egy szoros meccsen a döntőben kikapni nem szégyen – mondta a gimnazisták edzője.
Csoportmérkőzések:
Csík Ferenc Általános Iskola és Gimnázium - Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium 77:81 (14:21; 19:24; 22:17; 22:19)
NLG: Bán Tibor 24/3, Perl Zoltán 23, Bakk Krisztián 12/6, Bazsó Brúnó, Kisőrsi Ádám (-) Cserék: Kelemen Péter, Kozma Márk (-), Galambos Mátyás (-), Bagó Martin 10, Popgyákunik Balázs 10/3, Bereczki Márk (-), Zrínyi Viktor 2
Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium - Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium 82:89 ( 27:24; 22:13; 12:24; 18:18; 3:10)
NLG: Bán Tibor 16/12, Perl Zoltán 22/6, Bakk Krisztián 25/9, Popgyákunik Balázs 12/3, Bagó Martin (-) Cserék: Kisőrsi Ádám 2, Kelemen Péter (-) Kozma Márk , Galambos Mátyás 5/3, Bereczki Márk (-), Zrínyi Viktor 7/3.
Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium - Bálint Márton Ált. Isk. és Gimn. 72:63 ( 12:14; 20:17; 21:16; 19:16)
NLG: Bán Tibor (-), Galambos Mátyás 18/12, Popgyákunik Balázs 14/3, Bagó Martin 5, Zrínyi Viktor 14/3 Cserék: Kisőrsi Ádám 3, Kelemen Péter (-) Kozma Márk 8/6, Bereczki Márk 10/3, Perl Zoltán, Bakk Krisztián
Elődöntő:
PTE Deák F. Gyakorló Gimn. és Ált. Isk. - Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium 71:99 ( 25:22; 19:16; 19:30; 9:21)
NLG: Bán Tibor 21/15, Perl Zoltán 13/6, Bakk Krisztián 18/6, Popgyákunik Balázs 20/12, Kisőrsi Ádám 6 Cserék: Bagó Martin 9, Kelemen Péter, Kozma Márk , Galambos Mátyás 5/3, Bereczki Márk 2, Zrínyi Viktor 5.
Döntő:
Kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium - Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium 64:60 (19:12; 23:17; 9:17; 13:14)
NLG: Bán Tibor 8, Perl Zoltán 19/6, Bakk Krisztián 4, Popgyákunik Balázs 4, Kisőrsi Ádám 7/3 Cserék: Bagó Martin 8, Kelemen Péter, Kozma Márk (-), Galambos Mátyás 2, Bereczki Márk 8, Zrínyi Viktor (-)
A Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium 2. helyezett csapatának névsora: Popgyákunik Balázs, Bakk Krisztián, Bagó Martin, Zrínyi Viktor, Perl Zoltán, Kisőrsi Ádám, Kelemen Péter, Bán Tibor, Bereczki Márk, Kozma Márk, Galambos Mátyás, Bazsó Brúnó
A szombathelyiek egyébként négy különdíjat is hazahoztak. Perl Zoltán, Bakk Krisztián és Bán Tibor is helyet kapott az All-Star csapatban. A gárda legjobbjának járó díjat pedig Popgyákunik Balázs zsebelte be.
A csapat köszöni a Falco vezetőinek, hogy lehetővé tették, hogy teljes csapattal utazhattak a döntőre. Továbbá köszönik Andjelko Mandics, Váradi Attila és Váradi Kornél edzők munkáját.