Elődöntőben a Falco, következik az Alba

Ezúttal Szegeden is győzni tudtak a sárga-feketék.

A mai meccs döntötte el azt, hogy ebben a bajnokságban a Szeged a Falco mumusa lesz-e, hiszen egyetlen magyar csapatnak sem sikerült az, hogy a regnáló bajnokot, a BL-ben a legjobb tizenhat közé jutott csapatot kétszer is legyőzze. A Szegednek viszont igen, amely vereségek közül az első fájt nagyon, amikor is a kupában ütötte el már a négybe jutástól a Szedeák a Falcót.

A bajnokság alapszakaszában Szegeden és Szombathelyen is nyertek a sárga-feketék, míg a rájátszásban a szombathelyi, biztosnak mondható győzelem után idegenben játszottak álomkórosan a szombathelyi fiúk, aminek más vége nem lehetett, csakis vereség. Kedden Szombathelyen aztán újra a jobbik arcát mutatta a bajnokcsapat.

Így a mai meccs előtt csak az volt a kérdés, kitart-e a fegyelmezettség és a koncentráció a negyedik összecsapásra, amely a Szeged számára élet-halál kérdés volt, míg a Falcónak egy lépcsőfok az újabb bajnoki cím felé vezető úton. A kimenetel: 3:1 a Falcónak és a párharc lezárása, vagy még egy – döntő – meccs Szombathelyen.

Az edzők meccs előtti nyilatkozataiból is ez derült ki.

Szeged-Falco
szedeak.hu

Simándi Árpád, Naturtex-SZTE-Szedeák: Az eddigiektől eltérőt nem tudok mondani jelen pillanatban. Az előző mérkőzésen nagyon gyengén játszottunk mind védő, mind pedig támadó oldalon. Ahhoz, hogy egyenlíteni tudjuk, a pálya mindkét oldalán közel tökéletes teljesítményre lesz szükségünk – hazai pályán, a saját szurkolóink előtt ez a cél. Szeretnénk sikerrel zárni a pénteki napot és még egyszer visszamenni Szombathelyre. Mindenki egészséges, nyilván az elmúlt időben a regeneráción volt leginkább a hangsúly, próbáltuk frissíteni a csapatot holnapra.

Milos Konakov, Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely: Részletesen kielemeztük az előző mérkőzéseket, melyeket eddig a Szeged ellen játszottunk. Ha még egy jó meccset akarunk játszani, akkor arra a mentalitásra és energiára lesz szükségünk, amivel az utolsó találkozón kosárlabdáztunk. Azt gondolom, hogy az egy nagyon szép teljesítmény volt a csapat részéről, de voltak apróbb hiányosságaink. Voltak olyan periódusok, amikor hozhattunk volna jobb döntéseket, ezeknek a kijavítására koncentráltunk a felkészülés során. Nincsenek újabb sérültjeink, újult erőkkel várjuk a pénteki találkozót.

Déri Csaba a BB1.hu-nak a következőket írta esélylatolgatásakor:

Déri Csaba
BZ

„A Falco két abszolút meggyőző hazai pályán elért győzelmével és egy szegedi vereséggel 2-1-re vezet a párharcban. A Szombathelynek két tölténye van ahhoz, hogy bejusson az elődöntőbe, természetesen szeretné ezt egy lövésből megoldani. Hiszek abban a tapasztalatom alapján, hogy a rájátszásban, egy “best of 5” szériában a 3-1 a legjobb eredmény. Arra teszek, hogy ez meg is valósul. A 3-0 mindig azt jelenti, hogy nyolc nap pihenőt kap a továbbjutó csapat, ami szerintem sok egy rájátszás-ritmusban, abból nehéz belelendülni a következő körbe, de persze a 3-2 sem a legjobb, hiszen ott pedig éppen ellenkezőleg alakulnak a dolgok, kevés idő marad a regenerációra. Úgy tudom, hogy a legutóbbi szegedi meccsre aznap reggel utaztak el a sárga-feketék, most viszont úgy döntött a klubvezetés, hogy már csütörtök délután elmennek. Profi felkészülést biztosítottak a csapatnak. Fáradtságot érzek a Szegeden, a Falco lényegesen több lábon áll. A palánk alatti fölényének a kiharcolását várom a vasiaktól, komoly teljesítményre számítok a Keller-Golomán-Barac hármastól. Olyan dominanciát vizionálok a festékben védekezésben, támadásban és főleg a lepattanózás terén, ami el fogja dönteni a találkozót. Perltől egy igazi MVP-hez méltó teljesítményt várhatunk. Somogyi a két hazai mérkőzésen parádézott, okos játékot nyújtott. Ezen felül is vannak tartalékai a Falcónak, például Váradi, Clark és Benke személyében, tőlük javuló játékot várok. A szombathelyiek két nagyon erős figyelmeztetést kaptak a Szedeáktól, amikor Simándi Árpád együttese a Magyar Kupában, majd a rájátszásban is két vállra fektette a sárga-feketéket. Az idén a magyar mezőnyben rajtuk kívül senki nem tudta kétszer megverni a Szombathelyt. Komolyan kell, hogy vegyék ezt a két figyelmeztetést. Ha azzal az elkötelezettséggel állnak bele ebbe a találkozóba a vendégek, mint ami jellemző rájuk, akkor nagy biztonsággal 3-1-gyel továbbmennek – ami mint már mondtam, a legjobb eredmény szerintem. Úgy gondolom, hogy 60-40% a vendég siker esélye.”

És itt kezdődik el a meccs.

Naturtex-SZTE-Szedeák - Falco-Volvo Alpok Autó Szombathely 79-87 (15-20, 18-14, 16-24, 20-11, 10-18) - hosszabbítás után

Rájátszás, negyeddöntő, 4. meccs

Szeged, Városi Sportcsarnok

V.: Földházi Tamás Péter, Cziffra Csaba Zsolt, Ádám József (Farkas János)

Szeged: Persons 12, Balogh S. 2, Cook 13/6, Bognár 12/3, Alston 2. Csere: R. Davis 22/6, Keller I. 4/3, Szatmár -, Filipovics 9, Kerpel-Fronius B. 3/3.

Falco: Somogyi 4, Benke 7/3, Clark 11/9, Golomán 10/6, Keller Á. 11/3. Csere: Váradi 27/15, Perl 5/3, Hawkins 3/3, Barac 9, Verasztó -.

A Szeged a túlélésért játszott, a Falco az elődöntőbe jutásért. A negyedik mérkőzésnek 2-1-es szombathelyi vezetés mellett vágtak neki a felek.

Pontszegényen indult a találkozó, 6-2-re megléptek az első percekben a szegediek. Clark előbb felhozta 6-4-re csapatát, majd triplájával a vezetést is átvették a vendégek. A túloldalon Cook remekelt, majd Somogyi egyenlített. Visszavette a vezetést a hazai csapat, majd Barac egyenlített büntetőkből. A negyedet Váradi kosara, majd büntetői zárták (15-20).

Davis triplája nyitotta a második negyedet, majd újra Váradi talált be. Szorosan alakult a találkozó ezekben a percekben váltakozott vezetés mellett. Davis büntetője után ismét Clark egalizált, ezzel 27-27 lett az állás. Az amerikai ezt követően egy triplát is bevágott, jött is a szegedi időkérés. Bognár és Davis kosaraival közeledett a Szeged, de hiába talált még be Persons is, a félidőben eggyel mentek a vendégek (33-34).

Szeged-Falco
szedeak.hu

Nagy triplaváltással indult a második félidő, sorrendben Váradi, Keller Iván, majd Keller Ákos talált be a triplavonalon túlról. Alston válaszolt, azonban Váradi továbbra is ihletett formában kosarazott. Ezekben a percekben már 38-49 állt az eredményjelzőn, de a Szeged nem adta fel. A hazaiak elkezdték faragni hátrányukat, Persons közelije után 49-55-re módosult az eredmény. A játékrészt azonban Perl triplája zárta, így kilenc volt közte az utolsó tíz perc előtt (49-58).

Hiába állt a zászló a Falcónak az utolsó negyed első szakaszában, a Szedeák egy percre sem adta fel. Öt perccel a vége előtt Persons büntetője után 59-65-öt mutatott az eredményjelző. A 38. percben utolérte a Szeged a Falcót, Cook triplája után lett 66-66. Bognár demoralizáló triplát dobott, de Váradi szíve újra a helyén volt, és egálra mentette a meccset. 69-69 után már nem született kosár, pedig Persons duplája még célba ért. A játékvezetők azonban úgy ítélték meg, hogy Alston a pattogó labdához hozzáért a dudaszót követően, így következhetett a hosszabbítás (69-69).

Váradi triplája nyitotta a ráadást, majd két büntetőt is a helyére küldött. Közben Cook egy zsákolással hozta közelebb csapatát, majd ismét Váradi talált be. Úgy tűnt, hogy elfáradt a Szedeák, a 44. percben Keller közelije után 73-82-re módosult az eredmény. Innen már nem engedte ki a kezéből a meccset a Falco, végül nyolc ponttal nyert, és jutott be a bajnokság elődöntőjébe (79-87) - tudósít a BB1.hu.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!