Egyre nehezebb helyzetben a Falco

A Paks elleni második negyeddöntő előtt újabb játékos dőlt ki a sárga-feketéktől.

Szombaton este ismét megpróbálja a Falco azt, ami eddig egyszer sem sikerült (négyszer próbálta) neki a szezon során, legyőzni a Paksot. A play off első meccsén a 34. percig partiban voltak a tartalékos sárga-feketék, de a végére elfáradtak, és papírforma K.O. lett a vége.

Azóta sem került jobb helyzetbe Kálmán László edző, hiszen az amúgy is szűkös keretből Will Tamás bokasérülés miatt kivált, Bam Doyne és Perl Zoltán pedig finoman fogalmazva sincsenek száz százalékos állapotban. Goran Martinics játékára elenyésző esély mutatkozik.

- Továbbra sem vagyunk könnyű helyzetben, nagyjából ugyanazzal a kerettel tudunk kiállni, mint szerdán. Ráadásul Will Tamás bokasérülés miatt biztosan nem játszhat, Perl Zoltán és Bam Doyne ugyan megpróbálkozott az edzéssel, de mindketten húzzák a lábukat, úgyhogy, ha át is öltöznek, túl sokat nem várhatok el tőlük. Ettől függetlenül nem adjuk fel, megpróbáljuk a lehető legtöbbet kihozni a meccsből. Szeretnénk hazai pályán megverni a Paksot, és egyenlíteni a párharcban. Szerdán hiába voltunk partiban 34 percig, az ASE a végére felőrölt minket a rutinjával. Több cseréje volt, mint nekünk, és a végén, amikor kellett, extrán is dobtak. Volt három kimagasló teljesítményük, Dugat egész meccsen kilencven, Körtélyesi hetven, Evans pedig hatvankét százalékkal dobott - mondta Kálmán.

Jobban védekezne a Paks

Szerdán csak a végére nyugodhatott meg Braniszlav Dzunics, az ASE edzője. Most azonban ott folytatná csapatával, ahol tegnapelőtt abbahagyta.

- Az első mérkőzés három negyeden keresztül kiegyenlített küzdelmet hozott, aztán a negyedik negyedben sikerült felülkerekednünk a Falcón. Védekezést váltottunk, és a külső dobásaink ültek a záróetapban, ez volt a győzelem kulcsa. Szombathelyen is nehéz összecsapásra számítok, remélem, hogy egy jó hangulatú, jó mérkőzést, egy igazi rájátszás-meccset fogunk játszani, amely szerintem ismét nyílt és kiegyenlített lesz. Szeretném, ha jobban védekeznénk, mint legutóbb, és nagyon fontos lesz a lepattanózás is, mert az első találkozón ebben voltak hibáink, amiket ki kell javítanunk. Markovics betegséggel küzd, nem tudom, szombaton milyen állapotban lesz - mondta Dzunics.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!