Szombaton este szomszédvári rangadón fogadja a tabellán harmadik helyezett Zalaegerszeg a hetedik Falcót. Bár a két gárda őszi meccsét 78-64-re a sárga-feketék nyerték, a találkozó toronymagas esélyesének a ZTE számít, amely a hétközi fordulót a Szolnok Európa Kupa mérkőzése miatt kihagyta. Bencze Tamás együttese hazai pályán 7/1-es mutatóval rendelkezik, míg a vasiak eddig vendégként 2 győzelem mellett 7 vereséget könyveltek el.
Az összecsapást a Nyugat Rádió az FM 88.4-en és a www.nyugatradio.hu weboldalon élőben, megszakítás nélkül közvetíti.
- Az idei év meglepetéscsapatához utazunk. A Zete egy nagyon jól összerakott gárda, jól megtalálták a fiatal és a rutinos kosarasok egyvelegét. A játékosoknak szabad kezük van a pályán, és miután rendre jó döntéseket hoznak, sorra nyerik a meccseiket. Nehéz találkozóra számítok, fontos lenne, hogy ne az ő ritmusukban kosarazzunk, hanem mi diktáljuk a tempót. Ha belemegyünk abba, amit a ZTE játszik, akkor nagyon nehéz lesz, ha viszont tudunk futni, sok gyorsindítást végrehajtani, és közben stabil marad a védekezésünk, akkor lesz esélyünk nyerni. Bognár Kristóf és Miljan Rakics is lázas beteg, csak holnap reggel derül ki, hogy vállalni tudják-e a szereplést. Bazsó Brúnónak a Nyíregyháza ellen részlegesen elszakadt a bokaszalagja, Simon Kristóf pedig korábban dőlt ki, így mezőnyposzton eléggé meg vagyunk lőve - mondta Kálmán László, a Falco edzője.
"Zalában sokan kíváncsiak a Falcóra"
Bencze Tamás Zalaegerszegen is sikeres csapatot épített, melynek egyik kulcsa Djordje Pantelics. Nemrég még mindketten a szombathelyi klubot erősítették, holnap azonban ellenfélként találják szembe magukat a Falcóval.
- Természetesen a célunk a győzelem, szeretnénk megtartani előkelő pozíciónkat a tabellán. Tisztában vagyunk vele, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz, annak ellenére is ezt mondom, hogy a Falco idegenben elég hektikusan teljesít. A paksi meccsükkel ellentétben a soproni vendégjátékuk azt mutatta, hogy szervezett, kellemetlen ellenfél is tudnak lenni. Erős centerük van, és jó külső dobókkal rendelkeznek. A magyar játékosaikat ismerem, tehetséges fiatalok vannak náluk kulcsszerepben. Ez egy presztízs meccs, rangadó lesz, mindegy, hol helyezkedik el a két csapat, most pedig duplán is számít, hiszen egymás riválisai vagyunk. A srácok nagyon eltökéltek, persze ezzel nem csak most vannak így, minden meccshez így állnak hozzá. Biztos, hogy egy jó hangulatú derbi lesz, gondolom, hogy Szombathelyről is sokan eljönnek, hiszen szeretik a csapatukat, az utóbbi idők jó eredményeinek köszönhetően nálunk is szép számmal vannak a meccseken, ráadásul a Falcóra mindig sokan kíváncsiak. Kisebb problémáink ugyan vannak, de jelen állás szerint mindenki játszhat. Három légióssal állunk fel, egyelőre nincs új emberünk - mondta Bencze.