Edzőváltás a Falcónál: Okorn helyét Konakov veszi át

Marko Curovic lesz a másodedző, Okorn szakmai tanácsadóként dolgozik a klubnál.

„Új felállásban futunk neki a következő szezonnak.

Megy is, marad is
falcokc.com

Gasper Okorn családi okok miatt a következő idényre nem tudta vállalni a vezetőedzői szerepet, helyét eddigi másodedzőnk, Milos Konakov veszi át. A csapattal 2 Bajnoki címet és 1 Magyar Kupát elhódító szlovén mester azonban továbbra is marad csapatunk kötelékében. A sikeredző az elmúlt 3 évben megkedvelte Szombathelyt, a szurkolókat, a csapatot és nyitott volt a maradásra. A továbbiakban szakmai tanácsadóként segíti klubunk munkáját, amely során részt vesz az edzéseken, meetingeken, de a csapat irányításért Milos Konakov lesz a felelős. Klubunk ügyvezetője, Gráczer György szerint Milos rengeteget tanult az itt eltöltött 4 év alatt és biztos benne, hogy remek munkát fog végezni.

Szakmai stábunk Marko Curoviccal bővül, akit vezetőedzőnk Milos Konakov választott maga mellé. Marko 1983-ban született Szerbiában és játékosként is hazájában pattogtatott. Edzői pályafutását 2006-ban kezdte a B.C. Vojvodina Novi Sad szerb első ligás csapatának másodedzőjeként, ahol 5 évet töltött el. 2012 és 2017 között az ománi férfi felnőtt kosárlabda válogatott segédedzője volt, majd 2018-ban átvette a vezetőedzői szerepet is. A vírus előtti évben az ománi u18 és u16 utánpótlás válogatottnál volt vezetőedző.” - írja a klub honlapja.

Innentől övé a felelősség - Milos Konakov a kisfiával
szombathely.hu/Bonyhádi Zoltán

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!