Eddigi legnehezebb feladata előtt áll a Falco

A sárga-feketék az ezüstérmes Paksot fogadják, amelynél a hírek szerint nem játszhat az egyik legjobb légiós.

Az NB I-es férfi kosárlabda bajnokság 7. fordulójában, szombaton este hat órától az Atomerőmű SE-vel játszik az Aréna Savariában a Falco-Trend Optika KC Szombathely. Bár Kálmán László együttese veretlenül vezeti a tabellát, nem vár könnyű meccs a sárga-feketékre, hiszen a tavalyi ezüstérmes 5 győzelemmel és 1 vereséggel második.

- Most jön az eddigi legnehezebb meccsünk, egy olyan csapatot fogadunk, amely hasonló stílust képvisel, mint mi. A paksiak elég sokat rohannak, nagyon erős támadócsapatuk van, és a védekezésük is úgy-ahogy rendben van. Egyszerűen nincs gyenge pontjuk, minden posztra van legalább két emberük, akiket bátran tudnak cserélgetni a mérkőzés folyamán. Ettől függetlenül hazai pályán szeretnénk folytatni a ragyogó sorozatunkat. Természetesen a győzelem lesz a célunk, és ezúttal is bízunk a szurkolóink segítségében - mondta Kálmán László, a Falco edzője.

Jó hír a szurkolóknak, hogy Váradi Benedek tegnap óta már ismét együtt edz a többiekkel, és holnap már ismét játékra jelentkezik. Nem úgy a túloldalon John Roberson. A paksiak legjobbja ugyanis a hírek szerint a keddi EuroChallenge mérkőzésen bokasérülést szenvedett, így kevés esély mutatkozik arra, hogy vállalja a szereplést.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!