Csirics: Szeretlek FALCO!

A pécsiek bedobója azt mondta, hogy szombaton a családja ellen játszott.

Andrija Csirics először lépett pályára volt csapata, a FALCO ellen. Bár idén már a pécsieket erősíti a szerb bedobó, a szombathelyi közönség nem felejtette el korábbi kedvencét, a hétvégi meccsen többször is skandálták Csirics nevét.

– Nem játszottunk igazán jól, nagyon hiányzik tőlünk egy center – mondta a BB1.hu-nak Csirics. – Természetesen megpróbálunk javítani a folytatásban. Nagyon nehéz volt számomra Szombathelyen játszani. Úgy érkeztem az Aréna Savariába, mintha hazajönnék. Nagyon furcsa volt a vendég öltözőbe menni és aztán a családom ellen játszani. A FALCO nagyon jó csapat, ezt bizonyította ellenünk is, teljesen megérdemelten nyert, gratulálok, és sok sikert kívánok nekik a folytatásra. Mi mást mondhatnék még? „Szeretlek Falco!”

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!