Csak a helyszínen lehet jegyet venni a Sopron – FALCO-ra

Szombaton este hat órától szomszédvári rangadó vár a FALCO-SZOVA KC Szombathely csapatára. Kálmánék a Kis-Rába menti Takarék-Soproni KC vendégei lesznek.

A hazai csapat vezetői ezúttal nem küldenek jegyeket Szombathelyre, a vendég szurkolók kizárólag a helyszínen juthatnak hozzá belépőikhez, melyek egységesen 1300 forintba kerülnek. A szektor 250 férőhelyes.

Az MKB Aréna pénztárai 16.30-kor nyitnak.

Az U20-as mérkőzés elmarad, mivel a hétvégén utánpótlás fordulót rendeznek. Váradi Attila együttese március 16-án, szerdán pótolja a meccset.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!