Befizette az óvási illetéket a Falco

A sárga-feketék hivatalosan is megóvták a Jászberény elleni találkozót.

Gráczer György, a Falco-Trend Optika KC Szombathely ügyvezetője arról tájékoztatta honlapunkat, hogy ma befizették az óvási illetéket, így hivatalossá vált, hogy a sárga-feketék megóvják a múlt pénteki, Fortress-Jászberény elleni találkozót.

Mint ismert, a Falco álláspontja szerint a mérkőzés 39. percében, egy alapvonali vendég bedobásnál, amikor még nem volt játékban a labda, Szögi faultolta Vlahovicsot, amely után a játékvezetők két büntetőt ítéltek, pedig szerintük a szabályok értelmében ilyenkor sportszerűtlen faultot, vagyis két büntetőt, plusz oldalvonali bedobást kellett volna ítélni.

A Falcónak 8 napja volt arra, hogy megerősítse korábbi szándékát, és befizesse az óvási illetéket.

Amint arról már korábban is írtunk, nem ez volt azonban az egyetlen tévedése a játékvezetői hármasnak. A teljesség igénye nélkül elég csak azt megemlíteni, amikor – az amúgy takarásban álló – Györffy Pál Attila sporttárs 2.3 másodperccel a vége előtt felülbírálta kollégáját, így jöhetett alapvonali bedobással a Falco helyett a Jászberény, majd ezt követően a győztes kosarat szerző bosnyák légiós Hortitól úgy kapta vissza a labdát, hogy közben kilépett...

Ahmetbasics kilépett, a játékvezetők azonban nem fújtak - Klikk a videóért (a jelenet 05:23-tól)!
Nyugat.hu
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Óvott a Falco

Könnyen lehet, hogy még "nem ért véget" a jászberényi találkozó.

Hárommal többen voltak a jászberényiek

A Falco jól játszott, régen ennyire jól. A játékvezetők azonban az utolsó tíz percben máshogy gondolták.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!