Nincs megállás a férfi kosárlabda A csoportjában. A hétvége után szerdán is fordulót rendeznek: a Falco KC Szombathely este fél héttől az újonc Kecskemétet fogadja az Aréna Savariában. Jó hír, hogy a nyaksérüléssel bajlódó Zseljko Zagorac az injekciókúráknak köszönhetően vállalni tudja a játékot.
A találkozót a Nyugat Rádió az FM 88.4-en és a www.nyugatradio.hu weboldalon élőben, megszakítás nélkül közvetíti.
A mérkőzésen a “H” galéria szektor a székek javítása miatt le lesz zárva a csarnokban. A klub kéri a szurkolók megértését.
- Bár hazai pályán játszunk, nem gondolom, hogy könnyebb dolgunk lenne, mint szombaton volt. Sőt. A Kecskemét szerintem jobb csapat, mint a Zalaegerszeg - mondta Bencze Tamás edző. - Ennek ellenére természetesen a győzelem a célunk, és remélem, hogy Zagoraccal kiegészülve ez sikerülni is fog. Miután több meccsüket is láttam videóról, azt kell, hogy mondjam, nem volt véletlen, hogy a felkészülés alatt a Szolnokkal egál meccset játszottak, az ASE-t pedig simán verték Pakson. Nem játszanak túl bonyolult kosárlabdát, de olajozottan működik a játékuk: elsősorban az Ivkovics-csapatokra jellemzően a pick and roll-okat erőltetik. Elég szélesen támadnak, és nagy területet hagynak az ötösüknek. Wittmann és Djeraszimovics bármikor képes megbontani a védelmet. A centereiken kívül ráadásul bárki képes triplát dobni, így ha elkapják a fonalat, akkor nagyon nehéz lesz őket megállítani. Én azt gondolom, hogy a mezőnyből jelen pillanatban ők tartanak csapatjátékban a legelőbbre. Nagy előnyük volt, hogy a nyáron nem kellett csapatot építeniük, hiszen mindössze két embert igazoltak. Pozitív csalódás lesz annak, aki látja majd őket, hiszen ez nem egy B csoportos csapat.
Hiányozni fog Kálmán a Falcóból
Az újonc Kecskemét a Falcóval ellentétben győzelemmel kezdte a szezont. Ráadásul nem is akármilyennel: Sztojan Ivkovics csapata kiütötte a Kaposvárt. A vendégek szakmai igazgatója ennek ellenére kemény meccset vár szerdán este.
- A hangulatra eddig sem lehetett panasz, de a hétvégi, magabiztos győzelmünk jót tett a csapatom önbizalmának. Kemény meccset várok a Falco ellen. Felkészültünk belőlük, szombaton ott voltam Zalaegerszegen, élőben láttam az első meccsüket, akkor nagyon megérezték Zagorac hiányát, vele azért jóval erősebbek lesznek. A játékstílusuk nem változott, egyedül az egyes posztjuk lesz új, Kálmán László nagyon fog hiányozni a pályáról, furcsa lesz nélküle a Falco. Most már Davorin Kunticsra is magyarként számíthatok, úgyhogy úgy tervezem, hogy ő is lehetőséget kap majd a bizonyításra. Az idei szezonban ugyanis az öt profi játékosunk mellé szeretnénk három-négy fiatalt beépíteni, de nem csak pár percre – mondta Ivkovics.