Csütörtök este idei utolsó meccsét játssza a Falco, amely legutóbb Sopronban és Kaposváron is elveszített egy-egy rangadót. Nem lesz könnyű dolguk a sárga-feketéknek, ha javítani szeretnének a mérlegükön, hiszen közvetlen üldözőjüket, az Alba Fehérvárt fogadják az Aréna Savariában. Ráadásul Bus Iván deréksérülése ismét kiújult, Váradi Benedek pedig továbbra sem tudott edzeni a héten, így kettővel kevesebb mezőnyember áll Kálmán László rendelkezésére.
- Szeretnénk javítani a két vereségünk után, fontos lenne egy győzelem, hogy megszilárdítsuk helyünket az élmezőnyben. Nem lesz könnyű dolgunk, mert amióta Székely Norbert átvette az Alba irányítását, azóta sokkal stílusosabb, és letisztultabb a játékuk. Nem kapták el jól a rajtot, de ebben közrejátszott az is, hogy Simon Balázs sérülését nagyon megérezték. Az ő visszatérése nagyot lendített a csapat szekerén. Elég nehéz ellenük védekezni, gyorsak, atletikusak és jól bontják a védelmet. Idő kell még nekik, hogy rendesen összeálljanak, de ha ez megtörténik, akkor ismét egy nagyon komoly csapattá válnak, amely bárkire veszélyes lehet - mondta az ellenfélről Kálmán László.
Új taktikával készül az Alba
Napra pontosan majdnem egy hónapja nevezték ki az Alba Fehérvár élére a soproni női együttessel öt magyar bajnoki címet nyerő Székely Norbertet, aki Marcel Tentert váltotta a kispadon. A váltásnak szemmel látható következményei voltak, sokkal jobban és stabilabban kezdtek el játszani a kék-fehérek, mint korábban. A Szegedet és a Nyíregyházát magabiztosan verték, Kecskeméten és Pakson pedig nagy csatában, csak pár ponttal maradtak alul.
- Jó csapatnak tartom a Falcót, ezt az eddigi eredményeik alapján be is bizonyították a sárga-feketék. Attraktív kosárlabdát játszanak, főleg hazai pályán. Szoros meccset várok, szerintem nüanszok dönthetnek. Mi akkor tudunk versenyképesek lenni, ha a taktikai repertoárunkban új elemek is megjelennek, elsősorban védekezésben. Próbáltuk ezeket pár nap alatt összerakni, hogy minél hatékonyabbak legyünk. A négy külföldi közül egyelőre még nem döntöttem el, hogy melyik hármat fogom nevezni - mondta Székely Norbert, az Alba edzője.
A találkozót a Nyugat Rádió az FM 88.4-en és a www.nyugatradio.hu weboldalon élőben, megszakítás nélkül közvetíti.