Tudd meg még gyorsabban a Falcóról szóló híreket! Klikk, és like facebook oldalunkat!
Szombaton este ismét hazai pályán szerepel a Falco-Trend Optika KC Szombathely. A soros ellenfél ezúttal a még szintén hibátlan Szeged lesz.
A Weöres Sándor Színház kezdeményezésére a Trend Optika és a Szombathelyi Kosárlabda Club támogatásával, jótékonysági kampány keretében adománygyűjtést rendeznek Jordán Tamás részvételével. A mérkőzés kezdete előtt a bejáratnál és a büfénél kihelyeznek gyűjtő urnákat, amibe várják a szurkolók adományait a Gencsapáti Gyermekotthon javára. A játékosok bemutatása után Jordán Tamás fogja felhívni a kedves nézők figyelmét a segítésnyújtás fontosságára és egy bejelentést tesz, amellyel remélhetőleg izgalmasabbá teszi a kosárlabda mérkőzést.
Jarosevits Róbert felépült, így Bencze Tamás edző ezúttal minden játékosára számíthat.
– A ZTE elleni találkozó után mondtam, hogy nem hagyom szó nélkül a gyenge centervédekezésünket. Az elbeszélgetés megtörtént, a taktikai fegyelemnek sokkal magasabb szinten kell állnia, hiszen az nem elsősorban képesség, sokkal inkább koncentráció kérdése. Úgy nem lehet meccset kezdeni, ahogy azt Zalaegerszegen tettük. Ráadásul a szegedi centerpáros szerintem még erősebb, mint a ZTE-é, úgyhogy kíváncsi leszek a javulásra. Természetesen mindenképpen győzelmet várok szombaton is, ám azt gondolom, bár tudom, hogy a szurkolóink azt várják, egyelőre utópisztikus lenne, ha ez jó játékkal is párosulna. Tavaly ilyenkor sem játszottunk jobban, sőt akkor még kevesebb pontot is dobtunk. A nyáron játszottunk a Szegeddel egy edzőmeccset, de azóta a két hátvédjük kicserélődött. Jó csapatról van szó, hiszen eddig mindkét kötelező győzelmüket hozták – mondta Bencze Tamás.
Kemény, férfias küzdelem várható
A vendégek mestere, Molnár József elsősorban csapatkapitányunkat, Kálmán Lászlót, valamint a két ex-szegedit, Ivosevet és Levy-t emelte ki.
- Kemény, férfias küzdelmet várok a csapatoktól. Az előző fordulóban a szombathelyiek is és mi is megmutattuk, hogy képesek vagyunk a mérkőzés elejétől a végéig maximálisan koncentrálni. Először játszunk idegenben, de most is hasonlóan fegyelmezett játékot várok a csapatomtól. Maximálisan tiszteljük az ellenfelünket, kiváló eredményeket ért el az elmúlt időszakban a szombathelyi klub. Kiegyensúlyozott, egységes csapatuk van, leginkább ebben látom ellenfelünk erejét. Természetesen nem mehetünk el szó nélkül Kálmán László mellett sem, akinek tudása és rutinja szintén nagy fegyvertény a csapatnál. Levy-t és Ivosevet sem kell bemutatni a szegedieknek, hiszen tavaly még itt játszottak. Ők is olyan egyéniségek, akik bármikor képesek eldönteni egy-egy találkozót. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne szeretnénk legyőzni őket. Kellő alázattal és koncentrációval megnyerhetjük ezt a fontos mérkőzést. Sérültünk szerencsére nincs, várhatóan ugyanazzal a csapattal állunk fel, mint az előző meccseinken - mondta Molnár.