Kétszer nyerte meg a Soproni elleni meccset a Falco

Tizenkilenc pontos vezetés után tehetetlenül néztük végig, ahogy fordít a Sopron. De a végén Covington, és a Falco szív nagyot dobbant.

Meglepően kevés néző volt kíváncsi a rangadóra, és a hangulat is elmaradt az ilyenkor szokásostól. Pedig a meccsnek volt tétje. A Sopron matematikailag még alapszakaszelső is lehetett, a Falcónak pedig a felsőházhoz lett volna elengedhetetlen ez a meccs.

A szombathelyiek kezdték jobban a meccset. Covington három triplát dobott, de betalált távolról Martinics is, méghozzá kétszer. A vendégek kezében "ott volt" a hétvégén lejátszott három meccs. Nagyon sokat hibáztak tiszta dobóhelyzetekből. Ráadásul Majsztorovics két látványos blokkot is kiosztott. A Sopron az első tíz perc második felére tért magához. Dénes triplája, majd Poscic határozott megoldása, és sikeres büntetője, valamint Edwards duplája után öt pontra zárkóztak. A végén mindkét csapat odaállhatott a vonalra. Will és Thomas is mindkét büntetőjét bedobta, így a különbség nem változott. 23-19

A második tíz percben úgy játszott a Falco, ahogy ebben a szezonban még egyszer sem. Ahonnan beleálltak egy dobásba, bement. A 15. percben Covington már öt triplánál járt, a Falco kilencnél. A Sopron becsületére váljék, mindennel próbálkozott, hogy megtörje a szombathelyi lendületet. Sabáli Balázs időt kért, Thomas triplát dobott, de minden hiába, a Falco nagyon "verette" neki ezen az estén. Boriszov ráadásul technikait is kapott, ezzel tovább nehezítve az övéi dolgát. 51-36-al mentek nagyszünetre a csapatok.

Könnyű Falco kosarakkal kezdődött a második félidő. Dukics és Martinics is betalált. A másik oldalon Thomas kezdte meg a pontgyártást. A Falco azonban újabb és újabb rohamokat indított, tizenkilenccel is vezettek a hazaiak, de egy percig sem nyugodhattak meg Kálmán László tanítványai. Takácsék nem engedték ideje korán eldönteni a meccset, rendre visszakapaszkodtak. Edwards is éledezett, Thomas is betalált távolról. 60-49 volt az állás a 26. percben. Aztán a vendégek szigorítottak a védekezésükön, a Falco pedig fejre állt, mint artista a Fővárosi Nagycirkuszban. Kálmán László döbbent arccal nézte, ahogy Edwards vezérletével három pontra felzárkózott az SKC.

A záró etapban Edwards triplájával vette át a vezetés a vendégcsapat. Majd jött Boriszov is és már két pont volt az előnyük. Kilenc dobásuk volt jó zsinórban. A Falco kereste önmagát, és próbálta rendezni sorait. Úgy tűnt, három perccel a vége előtt sikerült is. Visszavették a vezetést a sárga-feketék. De jött a gyors soproni válasz, Thomas volt eredményes. Ruják közelijére Covington egy hármassal állt bosszút, sőt Tóth oda is ütött neki, így a ráadás büntető után megint a Falco állt közelebb a győzelemhez. Poscic ugyan egy 2+1-es akcióval még visszahozta a soproni reményeket, de Covington ellenállhatatlan volt, és egy izgalmas hajrában megnyerte csapatának a meccset.

Falco-Trend Optika KC Szombathely – Soproni Sördögök
Elképesztő izgalmak voltak a nyugati rangadón
Vágvölgyi Bálint

Kálmán László, a Falco edzője: Nagyon büszke vagyok a csapatomra. A kupadöntő utáni csúfos vereségből fel tudtunk állni, és egymásért küzdve, egymásért harcolva nyertük meg ezt a mérkőzést. Okosan játszottunk, de a harmadik negyedben volt egy fordulópont, amikor nem mentek be még az üres dobásaink sem. A Sopron tetemes hátrányból is visszajött, de örülök neki, hogy miután átvették a vezetést, akkor sem törtünk össze, hanem mindig volt olyan játékosunk, aki a kulcspillanatokban vállára vette a csapatot. Lehetett az egy jó védekezés, vagy egy sikeres támadás-befejezés. Nagyon boldog vagyok, hogy végre egy jó csapatot is sikerült megvernünk. Gratulálok a fiúknak, és köszönöm a közönség támogatását.

Sabáli Balázs, a Sopron edzője: Gratulálok a Falcónak. Pozitívum, hogy a második félidőben visszajöttünk 19 pontos hátrányból. Az a védekezés már hasonlított arra, amit szeretnénk a jövőben látni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!