Könnyű préda volt a Falcónak a Nyíregyháza

Gyorsan feledtettük a hétvégi vereséget, jól állunk a tabellán.

A Falcónak nincs szép emléke az utolsó két otthoni mérkőzéséről. Ennek megfelelően kezdték az első negyedet. Két triplával indítottak a szombathelyiek. Már a harmadik percben kellő távolságra kerültek a hazaiak a Nyíregyházától (11-5). A Falco már a hatodik percben tízre növelte az előnyét és ezt tartotta is. Aztán a nyolcadik percben sorozatos hazai pontok jöttek és a sárga-feketék már 19 ponttal vezettek, (37-18). Nagyon megnyomták az első etapot a szombathelyiek.

A második tíz perc elején nehezen indultak meg a csapatok, de a Falco továbbnövelte az előnyét és ezzel már átlépte a 20 pont különbséget (43-20). Próbálta tartani a lépést a Nyíregyháza a hazaiakkal, de ez csak a negyed közepéig sikerült nekik utána Doyne jó teljesítményével még jobban elhúzott a Falco. A nagyszünet előtt 54-30-at mutatott az eredményjelző tábla.[/p

A harmadik negyed egy nyíregyházi triplával indult. Aztán a hazaiak ismételten magukhoz ragadták a kezdeményezést. Jót tett a vendégeknek a szünet, ugyanis a csapatok fej-fej mellett haladtak, de csak a negyed feléig bírták. Utána a Falco ismét rákapcsolt és a friss emberek sorra dobták a pontokat. A végére a Nyíregyháza irányított, de ezt a negyedet sem tudták megnyerni.

A negyedik etap is szoros küzdelemmel indult, Wise a hátán vitte a nyírségieket, de ez sem volt elég. A Falco csapatként játszott és mindenki kivette a részét a sikerből. Az utolsó negyedben is a sárga-feketék irányítottak, Majsztorovics a végére lendült bele, de Doyne és Martinics az egész mérkőzés alatt kiemelkedőt nyújtott. Az első etapnak volt köszönhető a fölényes siker.

Falco KC Szombathely – Marso NYKK
Sima győzelem volt
VB

Kálmán László, a Falco edzője: Örülök annak, hogy ilyen magabiztosan tudtunk nyerni, és kijavítottuk azokat a hibákat, amiket a Kecskemét ellen még elkövettünk. További örömet jelentett, hogy fáradtnak láttam a srácokat, de túltették ezen magukat,. Könnyű kosarakat tudtunk szerezni, és zóna ellen is megtaláltuk azokat a réseket, ami eddig nem működött. Azt sajnálom, hogy Váradi Benedek megint megsérült, de remélhetőleg nem súlyos.

Sitku Ernő, az NYKK edzője: Gratulálok a Falcónak, ma sajnos esélyünk sem volt ellenük, nagyon jól játszottak. A mérkőzés előtt arról beszéltünk, hogy a csapat küzdeni fog egymásért, ebből semmi nem valósult meg. Ahhoz még időre van szükségünk, hogy az új játékosunkat be tudjuk építeni a csapatba, de nem mozgott rosszul.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!