Folytatni a sorozatot

2010-es feljutása óta még nem nyert a Szeged a Falco otthonában.

A középszakasz utolsó fordulóját rendezik május első hétvégéjén: a Falco-Trend Optika KC Szombathely a Szegedet fogadja az Aréna Savariában. Mint azt sokan tudják, sorsdöntő meccs vár Kálmán László együttesére, hiszen győzelmével biztosan bennmaradó helyre kapaszkodik fel, azonban egy vereséggel könnyen az osztályozós helyre csúszhat vissza.

Ahogy már említettük, az utolsó fordulóban a Szeged látogat Szombathelyre. A Szedeák 2010-ben jutott fel az A-csoportba, azóta viszont nem sikerült bevennie a vasi megyeszékhelyt, így jó előjelekkel várja a Falco a szombati mérkőzést.

A két csapat 2010 óta négyszer találkozott egymással Szombathelyen: az első alkalomra 2011 márciusában került sor, mikor is a szombathelyiek Jara Rubin Doyne és Charles Gosa vezérletével 115-102-re múlták felül az újoncot. A találkozó egészen az utolsó negyedig nyílt volt (harminc perc után 87-87-et mutatott az eredményjelző), ám a hajrát jobban bírta a Falco, így megszerezte a győzelmet.

Timberlake és Kálmán

Sokkal simább volt a következő szezonbeli Falco–Szeged a hazaiak számára: az azóta ismét sárga-feketében játszó Chad Timberlake 34, a mostani vezetőedző, Kálmán László pedig 30 ponttal szórta meg a keleti ellenfelet, a csapat így magabiztos, 104-80-as győzelmet könyvelhetett el.

Falco-Trend Optika KC Szombathely – Naturtex-SZTE-Szedeák
A legutóbbi Falco-Szeged mérkőzés képei
Vágvölgyi Bálint

Talán az eddigi legkiélezettebb csatát hozta 2012 ősze: hasonlóan az első találkozóhoz, itt is döntetlen volt az állás (53-53) a harmadik negyed végén, és bizony az utolsó tíz perc is nagy izgalmakat hozott. Egészen az utolsó percig tartotta a lépést a Falcóval a vendég együttes, ám a hajrát ismét Kálmánék bírták jobban, és végül 75-72-es sikert arattak a bajnokságot két győzelemmel kezdő ellenféllel szemben.

Megszakadt a nyeretlenség

Pocsékul kezdte az idei szezont a szombathelyi együttes, egészen a nyolcadik fordulóig nem tudott nyerni az alapszakaszban. Akkor azonban éppen a Szeged érkezett a vasi megyeszékhelyre, és az akkor még Bencze Tamás irányította csapat nem is szakította meg hibátlan sorozatát a Szeged ellen: a kiegyenlített első félidő után rákapcsolt a Falco, és 89-74-es sikerével megszerezte első győzelmét bajnokságban.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!