Mandiccsal az első! Nyert a Falco!

Hét győzelem után, az Aréna Savariában állt meg a Kaposvár.

A 11. forduló nyitómeccsén az új edzővel felálló Falco fogadta a szenzációs formában lévő, hét meccse veretlen Kaposvárt. A vendégeknél Dávid és Puljko ezúttal is hiányzott.

Nagy elánnal kezdtek a sárga-feketék, pillanatok alatt meglógtak 9-2-re. Érdekesség, hogy Szabó Miklós egy perc után 2 faultnál járt, igaz nem sokkal később már „kollégája”, Wayne Chism is. Meglepő módon eleinte a palánk alatti játékot erőltette Mandics edző, de bejött a húzása, mert Zagorac és Szabó rendre borsot tört a kék-fehérek magas embereinek orra alá. A negyed derekán már tíz pont volt közte (21-11), ám egy időkérés után váltott a Kaposvár, és egy 10-0-s rohammal kiegyenlített. Az első negyed után 25-22 volt az állás.

A folytatásban feljavult Chism, gyakorlatilag egymaga cipelte vállán csapatát, és miután a vasiak keményebb védekezéssel találták szemben magukat, kénytelenek voltak triplákkal próbálkozni. Kevés sikerrel. Nagyot esett a mérkőzés színvonala, hibát hibára halmoztak a csapatok. A Falco őrizte minimális előnyét, a 45-39-es félidei állást Hendlein „lesipuskás” kosarával állította be.

Falco-Trend Optika KC Szombathely - Kaposvári KK NB I-es kosárlabda-mérkőzés
Az új edző győzelemmel debütált
Bonyhádi Zoltán

A harmadik negyed ugyanúgy indult, ahogy az első. A Falco 10 pontos előnyre tett szert, amit a KKK pillanatok alatt le is dolgozott. Fej-fej mellett haladt a két együttes, a vendégek többnyire büntetőkkel araszoltak előre. Az utolsó felvonás előtt, ha nem is sokkal, de három ponttal Fodorék vezettek.

A szezon során eddig a ki-ki meccsek nem a Falcónak kedveztek. Ezúttal azonban másként alakult. Fekete Ádám együttese hibázott kevesebbet, az utolsó pár percnek úgy vágtunk neki, hogy a somogyiak 6 ponttal vezettek. A csapat azonban a szurkolók – no és a későn ébredő, de aztán extázisban játszó Timberlake – segítségével visszajött a meccsbe, és végül higgadt, okos kosárlabdát nyújtva, 4 ponttal nyert.

Mestermérleg:

Andjelko Mandics, a Falco edzője: Gratulálok csapatomnak a győzelemhez, és a Kaposvárnak is a jó játékához. Ma is megmutatták, hogy nem véletlenül tartoznak a bajnokság élcsapatai közé. Az első és a harmadik negyedben is el tudtunk menni tíz ponttal, de sajnos mindkétszer nagyon könnyen le is adtuk az előnyünket. A tartásunk azonban megmaradt, és a végén, ha egy kis szerencsével is ugyan, de nyerni tudtunk. Rengeteg munka vár még ránk, de nem tudom miért nem elégedett lenni, hiszen másfél nap után jutottunk el idáig.

Fekete Ádám, a Kaposvár edzője: Véleményem szerint megdolgoztunk azért a hat pontos előnyünkért, amit az utolsó percekben birtokoltunk. Sajnos azonban onnantól kezdve tiszta dobásokat rontottunk el, ezeket pedig a Falco könyörtelenül kihasználta. Gratulálok a szombathelyieknek a győzelemért, de a saját csapatomat sem tudom miért elmarasztalni, mert most már hetek óta két kulcsemberünk nélkül vagyunk kénytelenek játszani. Ezúttal a szerencse nem állt mellénk a végén. Semmi gond, megyünk tovább, és szerintem ez a csapat még sok örömet fog okozni a kaposvári szurkolóknak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!