Közel ezer néző előtt, jó hangulatú meccset játszott a Falco a szlovákiai Révkomárommal. A találkozó a hét eleji meccs visszavágója volt, ahol 20 pontos vereséget szenvedtünk.
Ma sokkal jobban és frissebben játszott a Falco. Az első tíz percet leszámítva Bencze Tamás csapatának akarata érvényesült. Kijött a lépés a légiósoknak, de a fiataljaink is biztatóan játszottak.
A Falco megérdemelten nyerte meg a meccset 97-77 arányban.
Kínos közjáték
A harmadik negyed lefújását követően Molnár Miklós alpolgármester (lehet, hogy a régi reflexek miatt, ugyanis korábban kis-tulajdonos volt) a zsűriasztalhoz rohant, ahol az egész csarnok szeme láttára, füle hallatára megfenyítette a játékvezetőket, majd a helyére leülve sem tudott megnyugodni.
A kispadhoz rohant, ahol Gráczer Györgyhöz intézte intelmeit.
Kínos pillanatok voltak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!