A Magyar Kupa első körében kegyes volt Fortuna a Falcóhoz, hiszen a Hepp Kupa győztesét, a B csoportos Salgótarjánt rendelte ellenfélül a sárga-feketékhez. A folytatásban már nem örültünk annyira, hiszen a negyeddöntőben – a kiemelés miatt – papíron a legnehezebb ellenfelet, a Paksot kaptuk. A párharcot szerdán este hat órától, idegenben kezdjük.
A rangadót a Nyugat Rádió az FM 88.4-en és a www.nyugatradio.hu weboldalon élőben, megszakítás nélkül közvetíti.
Két és fél hetes szünet után játszanak ismét tétmeccset Kálmánék. Bencze Tamás edzőt elsősorban arról faggattuk, mivel töltötte a csapat a kényszerszünetet.
– Eleinte két dolog fordult meg a fejemben: hogy tartunk egy mini alapozást, illetve, hogy edzőmeccseket beépítve rendes bajnoki menetrendet csinálunk. Inkább utóbbit választottam, mert úgy érzem, hogy nincsenek fizikális problémáink és egyébként is egy normál hét nálam úgy van felépítve, hogy az első felében a fizikális dolgok kerülnek előtérbe, aztán szerdától készülünk speciálisan az ellenfélre. Az első héten játszottunk Oberwartban, mivel az a meccs pénteken volt, így egy nappal több pihenőt kapott a társaság. Taktikai feladatként elsősorban a saját védekezésünkkel foglalkoztunk. Betanultunk egy-két új dolgot, amit már ezeken az edzőmeccseken ki is próbáltunk. Nem volt eredménytelen. Örültem, hogy belekezdtünk, mert több lehetőséget látok benne. Nagy reményeket fűzök hozzá. Ez nem egy általános védekezés, de egy olyan, amit elő lehet venni, ha valami gond van, vagy változtatni kell. Támadásban a játékunk pontosabbá tételére helyeztük a hangsúlyt. Sokan fordultak hozzám azzal a kérdéssel, hogy nem tartok-e attól, hogy elveszítjük a jó formánkat. Ez fel sem merült bennem. Valóban jó formában voltunk, de látva az edzőmeccseket, abban is maradtunk. Két hét alatt nem felejtünk el kosarazni, illetve miért ment volna el az önbizalmunk? – kezdte bevezetőjét Bencze.
Aztán természetesen rátértünk a szerdai meccsre is.
– Az edzőcsere, ahogy az várható volt, pozitívan sült el Pakson. Persze nem elsősorban a spanyol mester munkája miatt nyertek a hétvégén a Körmend ellen, hiszen pár nap alatt nem lehet csodát tenni. Igazából nem mutattak semmi újat, viszont sokkal felszabadultabbak, motiváltabbak voltak a játékosaik, mint eddig. Kulcskérdés lesz Lorenzo Williams kikapcsolása. A Körmendnek ez nem nagyon sikerült, ki is kaptak. Fegyelmezett támadással, egy agresszív, jó csapatvédekezéssel biztos vagyok benne, hogy ezúttal is meccsben tudunk lenni. Nem tartok az Atomerőműtől, de nem azért, mert rossz csapat lenne, hanem mert bízom a fiúkban. Természetesen a célunk, hogy bejussunk a legjobb négy közé.