Elvennénk a Szolnok-verő soproniak kedvét

A Falco iránytója, Simon László azt mondja, ha jól védekezünk, akkor mindez sikerülhet.

A hétvégén Sopronba látogat a Falco-SZOVA KC Szombathely. A papírforma, a táblázaton elfoglalt helyezés és az elmúlt évek eredményei alapján nyerniük kellene a hűség városában a sárga-feketéknek. Ez azonban korántsem lesz egyszerű, hiszen az előző fordulóban a kék-fehérek nem kis meglepetésre legyőzték a bajnoki címvédő Szolnokot.

– Ez óriási eredmény. Szerintem senki nem számított erre – mondta honlapunknak Simon László. – A Sopron nagyon jól játszott, a Szolnok pedig akkor már túl volt egy nemzetközi kupameccsen, fáradtak is lehettek, illetve talán az is közrejátszhatott, hogy esetleg le is becsülték egy picit a hazaiakat.

Nem számít könnyű meccsre Sopronban
Vágvölgyi Bálint

A Falco játékosának ez persze nem szegte kedvét, de azt elismeri, Horváth Imre csapatának produkciója intő jel lehet a szombati meccs előtt.

– Számunkra elég nehéz sorozat kezdődik a hétvégén. Természetesen nagyon szeretnénk nyerni, de szerintem nem lesz könnyű mérkőzés. Idegenben mindig nehéz játszani, ráadásul a Sopron egyáltalán nem rossz csapat. Viszonylag friss emlékeink vannak róluk, hiszen közvetlenül a bajnoki rajt előtt játszottunk velük egy edzőmeccset. A három légiósuk és Molnár András húzza a szekerüket. Nem szabad hagynunk, hogy elkapják a ritmust, és akkor reális győzelmi esélyeink lehetnek. Egy jó védekezéssel gyorsan el lehetne venni a kedvüket. Mindenesetre azt ígérhetem, hogy mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy nyerjünk.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!