Szombaton délután Debrecenben, a Factum Sport vendégeként lépett pályára a Falco. Álomszerűen kezdte Bencze Tamás együttese a találkozót. Szabó Zsolt és Timberlake vezérletével a harmadik perc végén már 11 ponttal vezettünk (6-17). A hazaiakban a center, Szabó Miklós tartotta a lelket. A védekezés klappolt, levettük az amerikai irányítót, Ingram-et a pályáról, támadásban pedig nem tudtunk hibázni, így tíz perc után 35-12-re vezettünk.
7-0-val kezdte a második negyedet a Factum. Elkezdtünk könnyelműsködni, ezt pedig kihasználták a hazaiak. Pár perces rövidzárlat következett, feljöttek tíz pontra a kék-fehérek, Bencze Tamás rögtön időt kért. Sikerült rendezni a sorokat, a félidőre már 19 pontos előnnyel mehettek a sárga-feketék (40-59).
A második félidő is úgy kezdődött, ahogy az első. Falco hengerrel. A hazaiak csak nagy nehezen tudtak pontot dobni. Hamar eldőlt a találkozó. Hiába próbálkozott kétségbeesetten az Ingram-Kaluha-Szabó trió, a Kálmán-Timberlake-Pantelics hármas ellenállhatatlan volt.
59-86-ról várták a csapatok az utolsó etapot. Az tehát már biztos volt, hogy szezoncsúcsot dobunk. Végül 108-cal zártunk. A százas álomhatárt Pantelics kosarával értük el. A fiatalok is lehetőséget kaptak, így a végére valamelyest kozmetikázni tudtak az eredményen a debreceniek.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!