A FALCO legutóbbi mérkőzésén Zalaegerszegen hosszabbítás után, érdekes körülmények között szenvedett 2 pontos vereséget. Nikola Lazics vezetőedző reméli ez nem hagyott mély nyomot a játékosaiban, hiszen nehéz az ilyesmit megemészteni.
A soron következő mérkőzés még nehezebbnek ígérkezik. A szombathelyiek a szolnoki pokolba látogatnak holnap. Ellenfelük remekel a bajnokságban, csak a Kecskemét tudta két vállra fektetni őket. De ha ez nem lenne elég, a nemzetközi színtéren is bravúrgyőzelmeket aratnak a piros-feketék. Legutóbb a francia bajnokot verték meg hazai pályán. Nincsenek tehát könnyű helyzetben Kálmánék. A vezetőedző elmondása szerint akkor van esélyük, ha a saját játékukat tudják játszani. A csapatban szerencsére senki sem sérült, így mindenkire számíthat Lazics mester.
Nikola Lazics, a Falco edzője: Magyarország jelenleg legjobb csapatával játszunk. Ráadásul ők lesznek hazai pályán. Ők a mérkőzés esélyesei, ezt meg kell hagyni. Nemzetközi porondon is megmérettetik maguk, és bravúr győzelmet arattak legutóbb is a francia bajnok ellen. Szeretnénk a saját stílusunkban játszani, szeretnénk jól játszani, ez a legfontosabb. És meglátjuk mi lesz. Úgy készültünk, mint egy normál mérkőzésre. A Szolnokon minden pozícióra két játékos jut. De ez el is várható, ha európai kupában szeretnének játszani. Így nem hiszem, hogy a hétközi meccs miatt fáradtak lennének, szerintem ez nem befolyásolja a mérkőzést. Zalaegerszegen jól játszottunk, nem csak, hogy nem volt szerencsénk, más is befolyásolta a végeredményt. Remélem ez nem töri meg játékosaimat. Nincsenek sérültjeink, így teljes kerettel utazunk.
Pór Péter, Szolnok edzője: Utolsó hazai bajnokinkra készülünk. Szeretnénk a szurkolóinkat megörvendeztetni, és hazai pályán természetesen győzelmet várok. A FALCO gyenge kezdés után úgy gondolom egyre jobb formában van, láttam a ZTE ellen meccsüket. Felkészültünk belőlük.