Mivel Kálmánék nyíregyházi kirándulása átkerült december 8-ra, két hét szünet vár a FALCO-ra a bajnokságban. Előtte azonban szombaton még a Salgótarjánt látják vendégül a sárga-feketék.
A nógrádiak tavaly az utolsó előtti helyen végeztek a bajnokságban, jelenleg még győzelem nélkül állnak. A papírforma tehát szombathelyi sikert ígér, de lássuk, hogy vélekedik erről Nikola Lazics edző:
– Túlzás lenne azt állítani, hogy csúcsformában vagyunk. Jobban kell játszanunk, mint az elmúlt néhány meccsen. Természetesen szombaton este csak a győzelem az egyetlen elfogadható eredmény. Bár idén eddig még nem nyert meccset, komolyan kell vennünk a Salgótarjánt. Amit a Debrecen elleni meccs előtt nyilatkoztam, az most is igaz. Bár papíron jobb csapatunk van, ezt a pályán be is kell bizonyítanunk. Az amerikai irányítójuk, Jarvis nagyon gyors tempót diktál. Nincs igazi centerük, ezért Koma, Vavra vagy Hartvich kényszerből megy be a palánk alá. Nagyjából ők négyen a csapat meghatározó játékosai – mondta Lazics.
Gilbert a héten összeszedett egy vírusos betegséget, ami miatt pár napig a kórházban kezelték. Gosa kisebb sérüléssel bajlódott, de mindketten vállalni fogják a játékot szombaton este.
A FALCO-nak rövidebb a kispadja
Szájer József együttese legutóbb tisztességgel helytállt a Sopron ellen. Hasonlóra készülnek holnap este is.
– Az utóbbi időben nyújtott teljesítményünk bizakodásra adhat okot, úgy tűnik, hogy jó úton haladunk. Szeretnénk ezt a formánkat megőrizni, és ha a játékunk is úgy áll össze, ahogy szeretnénk, akkor talán van keresnivalónk Szombathelyen is. Láttuk felvételről a FALCO utolsó négy meccsét. Eléggé döcögött náluk a szekér, Debrecenben is nagyon megizzadtak a győzelemért. Persze ettől függetlenül ők az esélyesek, nagyon jó csapatuk van, ráadásul a hazai pálya előnyét is élvezik. Erős mezőnysorral és egy jó centerrel rendelkeznek. Ügyesek a kezdőjátékosaik, de elég rövid a kispadjuk. Megpróbáljuk kihasználni, hogy most gödörben vannak – mondta Szájer.