Az ötödik forduló nyitómeccsét a Nyugat Rádió az FM 88.4-en és a www.nyugatradio.hu weboldalon élőben, megszakítás nélkül közvetíti.
Javítani a támadójátékon
Azt szokták mondani, hogy általában mindig a kötelezőt hozni a legnehezebb. Mindenesetre a FALCO semmit nem bízott a véletlenre, a csapat a nagy távolság miatt már ma elutazott Debrecenbe.
– Egyik csapat sincs irigylésre méltó helyzetben, ha zsinórban háromszor kikap. Talán annyiban kedvez most nekünk a sorsolás, hogy most viszonylag könnyebb csapatok ellen folytatjuk. Ennek ellenére természetesen nem szabad, hogy lebecsüljük akár a Debrecent, akár a Salgótarjánt. A papírforma szerint jobbak vagyunk mindkettőnél, de ezt a pályán be is kell bizonyítanunk. A Factum Sport csapatát a három ügyes légiós mellett elszánt fiatalok alkotják. Ez a találkozó most remek alkalom lesz arra, hogy önbizalmat szerezzünk és rendbe tegyük az eddig akadozó támadójátékunkat – mondta Lazics.
Meglepetésre készülnek
A komoly csapatok ellen egyelőre nem ment a Factum Sportnak. Ráthonyi Tamás együttese most még is arra készül, hogy meglepje a FALCO-t és kellemetlen pillanatokat okozzon a sárga-feketéknek.
– Mély nyomot hagyott bennünk a legutóbbi meccsünk. Simán kikaptunk Sopronban, de úgy érzem, eltúlzott volt a különbség. A játékvezetők ítéletei eléggé lesújtóak voltak. Ez egy kicsit elkeserített minket, de így most legalább egy bizonyos fokú dac, bizonyítási vágy is kialakult csapatomban. A héten a védekezésünket próbáltuk minél jobban összerakni. Elsősorban ez az a csapatrész, amiben fejlődnünk kell. A FALCO-t rutinos játékosok alkotják. Remélem, hogy méltó partnerei tudunk lenni a szombathelyieknek. Alekszejev révén center poszton elég erősek, de a mezőnyjátékosaik is nagyon jók. Sok triplát dobnak és rengeteg 2-2-t erőltetnek. Tisztában vagyunk vele, hogy nem mi vagyunk a meccs esélyesei, ennek ellenére szeretnénk hazai pályán meglepni őket, és megnehezíteni a dolgukat – mondta Ráthonyi.