Meg kell szakadni a pályán

Nikola Lazics együttese a bajnokesélyes Albacomp otthonában bizonyíthat a hétvégi kisiklás után. A szerb mester szerint hamarosan kiderül, hogy krízisben vannak-e, vagy a Kecskemét ellen csak egy rossz napot fogtak ki játékosai.

A találkozót a SportKlub TV, valamint a Nyugat Rádió az FM 88.4-en és a www.nyugatradio.hu weboldalon élőben, megszakítás nélkül közvetíti.

Többet kell mutatni

A hétvégén elszenvedte első vereségét a 2010/2011-es szezonban a FALCO. Egyelőre még Nikola Lazics edző sem tudja, mennyire sikerült felrázni a csapatot a nem várt zakó után.

– Az Albacomp az egyik, ha nem a legerősebb csapat a bajnokságban. Gyors játékuknak Simon és Hanga a motorja. Utóbbi Kellerrel együtt a legkellemesebb meglepetést nyújtotta a nyáron a magyar válogatottban, azóta is őrzik jó formájukat. Ezen kívül van három ügyes légiósuk és egy felkészült, jó edzőjük. Dzunics érkezésével sokkal agresszívebb lett a fehérváriak védekezése. Nehéz meccs lesz, főleg a hétvégi botlásunk után. Ezúttal sokkal jobban kell játszanunk, többet kell mutatnunk, meg kell szakadnunk a pályán. Szombaton csődöt mondott a támadójátékunk. Csak egy emberünk tudott tíz pont fölött dobni, még egyszer ilyen nem fordulhat elő. A héten két nagyon kemény meccs vár ránk. Kiderül, hogy szombaton csak egy rossz napot fogtunk ki a Kecskemét ellen, vagy krízisben vagyunk – mondta honlapunknak Nikola Lazics.

Dzunics szerint nyílt a párharc

A hazaiak mestere, Braniszlav Dzunics óvatosan fogalmazott. Bízik benne, hogy mindkét csapat megmutatja az igazi erejét.

– Kedden este két ellentétes csapat találkozik egymással. Mindkét gárda máshogy, más gondolkodás alapján lett összerakva. Jó csapat a FALCO, tele jó játékosokkal. Lacika bármennyire idős és bármilyen formában is van, ő mindig meghatározó játékos lesz a magyar bajnokságban. A légiósaik rutinos, képzett kosarasok. Nagyon nyíltnak tartom ezt a párharcot. Remélem, hogy mindkét csapat megmutatja az igazi erejét – mondta Braniszlav Dzunics.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!