Nosztalgiázott a FALCO

Hosszú idő után ismét a Sugár úti kiscsarnokban léptek pályára a szombathelyiek. Sikerült javítaniuk Kálmánéknak a tegnapi vereség után. Megnyerte második meccsét a Göcsej Kupán Nikola Lazics együttese.

Az eredeti kiírás szerint ma kora délután játszotta volna második meccsét a zalaegerszegi Göcsej Kupán a FALCO. Ám a szombathelyi vezetőségnek sikerült elérnie, hogy „emberbarátibb” időpontban, no és nem utolsó sorban, hogy hazai pályán lépjenek pályára Kálmánék. A hazai pálya ezúttal nem az Arena Savaria volt, hanem a Sugár úti kiscsarnok.

„Na legalább most nosztalgiázunk egyet” – mondták többen is a lelátón.

Jól kezdte a meccset a FALCO, Kálmánék ragadták magukhoz az irányítást. Will hamar elkapta a fonalat, szórta a triplákat, de sokáig Alekszejev-vel sem bírtak a palánk alatt a románok, így nem csoda, hogy az első negyed után már nyolc ponttal vezettünk.

A folytatásban aztán Lazics edző sort cserélt, zömmel a fiatalok kaptak lehetőséget. Simonék éltek a bizalommal, és a félidőre tovább nőtt az előnyünk (55-40).

A szünetben Déri Csaba edző „helyrerakta” csapatát. Átálltak zónázni a kék-fehérek, ami szemmel láthatóan megzavarta a FALCO-t. Folyamatosan dolgozta le hátrányát a Marosvásárhely, többször volt már közte csak három pont is. Ekkor azonban mindig jött Gilbert, aki tripláival letörte a román reményeket.

Az utolsó felvonás is tartogatott még izgalmakat, ám Nikola Lazics együttese okosan játszott, és megőrizte előnyét. A vasiak győzelme megérdemelt.

Falco Szova Kc Göcsej kupa
Gosa hozta a “szokásosat”
Unger Tamás

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!