Pankár marad, Will visszatér

A sárga-feketék egyik ikonja tizenkilencedik szezonját kezdi Szombathelyen. Will Tamás két év után öltözik ismét sárga-feketébe.

Ma délután sikerült megegyeznie a FALCO-SZOVA KC Szombathely kosárlabdacsapatának Pankár Tiborral. A 34 éves hátvéd egy évvel meghosszabbította nyáron lejáró szerződését.

Tizenkilenc év sárga-feketében

– Ha az ember 18 évet ugyanabban a csapatban tölt, akkor logikus, hogy a tizenkilencediket is ott szeretné megkezdeni. Persze az élet mindig hozhat meglepetéseket, elég, ha csak arra gondolunk, hogy mennyire bizonytalan volt a klub jövője pár héttel ezelőtt. Szerencsére ezt a helyzetet az önkormányzat megoldotta, így már annak sincs jelentősége, hogy minden bizonnyal lett volna lehetőségem máshol is kipróbálni magam. Mivel a FALCO-nál rendben vannak a dolgok, eldőlt, hogy az A csoportban indulunk, nem is volt kétséges, hogy maradok. Sokat kaptam a klubtól, például tizenhat éve segítik különböző tanulmányaimat. Egy év múlva pszichológusként végzek Pécsen, a terveim között az szerepel, hogy pályafutásom befejezése után is Szombathelyen dolgozzak. Úgy látom, hogy az utánpótlásban egyre többen kezdik felismerni, hogy a testi felkészítés mellett a lelki egyensúlynak is nagy szerepe van.

Pankár Tibor, a nagy küzdő
Koller István

Pankár Tibor tapasztalatára nagy szükség lehet, hiszen a FALCO magyar kosarasai között rengeteg a feltörekvő fiatal tehetség.

– Én folyamatosan figyeltem arra, hogy segítsek a fiatalabbaknak. Szükség avn arra, hogy átadjuk rutinunkat, tudásunkat. A FALCO-ra mindig jellemző volt, hogy baráti, családias hangulat uralkodott az öltözőben. Mindent meg kell adni a srácoknak, hogy a pályán jók legyenek, hiszen csak így lehetünk sikeresek – mondta Pankár.

A következő szezontól egy régi-új arccal is találkozhat a szombathelyi publikum. Will Tamás ugyanis visszatér a sárga-feketékhez. A 23 éves kosaras a bajnoki cím után hagyta el a FALCO-t. Azóta megfordult az EnterNet NTE Hegyvidék csapatában, majd a tavalyi szezont Kecskeméten töltötte. Pankárhoz hasonlóan ő is egy évre kötelezte el magát.

Bizonyítaná, hogy értékes játékos

– Amióta eljöttem a FALCO-tól, nem úgy alakult a pályafutásom, ahogy szerettem volna. Ugyanakkor azt gondolom, hogy az én helyemben minden ambiciózus fiatal hozzám hasonlóan döntött volna. Akkor még arról volt szó, hogy Hódmezővásárhelyen játszom, ahol Hajnal Lászlóra bízták volna a szakmai munkát. Őt nem hiszem, hogy be kell mutatni a szombathelyi szurkolóknak. A dolgok aztán máshogy alakultak, egy évet kihúztunk az EnterNet-nél. Ezt követően Kecskemét következett, ahol máig tisztázatlan, és velem soha nem ismertetett okból lekerültem a B csapatba. Amikor megtudtam, hogy hív a FALCO, valósággal repestem az örömtől. Szívesen megyek vissza, sok barátom van Szombathelyen. Beszéltem már Nikola Laziccsal is, úgy vélem, lehetőségem lesz bebizonyítani, hogy értékes játékos vagyok, és helyem van a magyar első osztályban.

Will Tamás elmondta azt is, hogy döntse előtt hosszasan beszélgetett Szanati Mátyással, aki csupa jót mondott az itteni lehetőségekről.

– Pankár Tibivel pedig a TF-napokon találkoztam, az ő véleményét is meghallgattam – zárta szavait Will.

Gráczer György ügyvezetőtől egyébként megtudtuk, a csapat szeretne még magyar játékost igazolni. A külföldiek szerződtetésére csak a magyar mag kialakítása után kerül sor.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!