Sokat tanult Lazicstól

A bajnokság után két hétig pár játékosnak különedzést tartott a FALCO edzője. Hajmásy Péternek pályafutása során először volt része „szezonzáró minialapozásban”. Azt mondja, nehezen bírja kosárlabda nélkül, és nagyon várja már augusztus 2-át.

Miután a FALCO búcsúzott az idei szezontól, május közepétől két hétig erőnléti edzést és egyéni képzést tartott Nikola Lazics és Csátaljay Gábor a csapat pár játékosának: Szanati Matyásnak, Nárai Bencének, Horváth Dávidnak, Borszéki Csabának és Hajmásy Péternek. Utóbbinál érdeklődtünk a részletekről.

A kondíciót is ''helyre tették''
Mészáros Zsolt

– Két hetet edzettünk, sajnos nekem három nappal előbb el kellett jönnöm, mert mentünk nyaralni a családdal. Egyéni képzés volt, illetve egy kicsit a kondíciónkat is helyre tettük. Délelőttönként futottunk kint az atlétika pályán, délután pedig előkerült a labda is. Lazics edző felmérte, hogy mik a hiányosságaink, ezeken próbáltunk javítani. Ez számomra teljesen új volt, korábbi csapataimnál ugyanis nem volt ilyenben részem. Sopronban, miután nem jutottunk be a nyolcba, vége lett a szezonnak, és mindenki hazament, a Hegyvidéknél pedig kiestünk, így egyáltalán nem fordítottak erre hangsúlyt. Nagyon sokat tanultam, úgy érzem, hogy hasznos volt ez a két hét. A mester azt kérte tőlünk, hogy a folytatásban se álljunk le, én most, hogy itthon vagyok Budapesten, heti háromszor-négyszer futok. Igyekszem profi sportolói életmódot élni, figyelek arra is, hogy ne hízzak el. A bajnokság során hozzá voltunk szokva egyfajta rendszerhez. Délelőtt-délután edzés, hétvégén meccs. Jó is volt, hogy miután kiestünk, nem álltunk le egyből, mert én nagyon nehezen bírom ki kosárlabda nélkül. Egy-két hétig még el lehet viselni, ha mondjuk az ember elmegy nyaralni valahova, de utána már hiányzik. Most például már nagyon várom, hogy augusztus 2-a legyen. A tervek szerint ugyanis akkor kezdődik az alapozás. Nagyon kemény lesz, az tuti – mondta Hajmásy.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!