Alapszakasz-záró a Pécs ellen

Győzelemmel feledtetné szurkolóival múlt heti zakóját a FALCO. Jobb játékot és győzelmet vár Kálmánéktól Nikola Lazics edző. Szombaton este a Pécs látogat az Arena Savariába.

Javítana a FALCO

A Debrecen visszalépésével idei utolsó alapszakasz meccsét játssza a FALCO. Bár a sárga-feketék számára van még tétje a találkozónak, hiszen matematikailag még mindig odaérhetnek az ötödik helyre, ám a gyakorlatban erre már igen kicsi az esély.

Borszéki Csabának továbbra is fáj az Achilles-ína, rajta, Feiglön és Szanatin kívül azonban mindenki egészséges.

– Remélem, hogy sikerül javítanunk, és jobban fogunk játszani, mint legutóbb – mondta honlapunknak Nikola Lazics. Senkinek nem ajánlom, hogy lebecsülje a Pécset. Az, aki nyert Pakson és Sopronban, illetve egál meccset játszott a ZTE-vel és az Albacomppal, az rossz csapat nem lehet. Ráadásul idegenben veszélyesebbek, mint odahaza. Csalóka a tabellán elfoglalt helyezésük. Canakra, Helbichre, Lakatosra és Eilingsfeldre mindenképpen figyelnünk kell. Vele ősszel is meggyűlt a bajunk. Nehéz dolgunk lesz, mert nagyon keményen védekeznek. Természetesen nyerni akarunk, hiszen hazai pályán ez a minimális elvárás csapatommal szemben.

Másodszor is legyőznék a FALCO-t

A vendégeknél a bokasérüléssel bajlódó Helbich-Canak duó szereplése kérdéses.

– A FALCO nagyon jó csapat, rengeteg rutinos, sokat megélt játékosok alkotják őket. Mind-mind egyéniség, felesleges lenne bárkit is kiemelnem, hiszen mindenki képes közülük eldönteni egy-egy meccset. Jó formában vannak, még akkor is, ha a múlt héten beleszaladtak egy nagyobb zakóba a Paks ellen. Előtte azonban öt meccset nyertek zsinórban, ez nem lehet a véletlen műve. Ősszel legyőztük őket, de az egy teljesen más meccs, más szituáció volt, és nagyon régen is történt – mondta Ivica Mavrenski.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!