Újabb rangadó vár a FALCO-ra

A hatodik hely már biztos, matematikailag pedig még mindig van esélye a FALCO-nak kedvezőbb helyen zárni az alapszakaszt. Ehhez azonban egy újabb bravúrra, bajnokverésre lenne szükségük a sárga-feketéknek. Vasárnap a Paks érkezik az Arena Savariába.

Ez most más meccs lesz

Nikola Lazics edző a szerdai kupasiker után csütörtökre szabadnapot adott játékosainak. A sárga-feketéknél – Feiglt és Szanatit leszámítva – mindenki egészséges. Bár ősszel simán nyertünk Pakson, a szerb mester óvatos.

– Hosszú, nehéz széria van mögöttünk, sok mérkőzést játszottunk egy huzamban. Szerencsére jól jöttünk ki belőle, de vasárnap már egy újabb feladat vár ránk. Egy újabb élmezőnyhöz tartozó, bajnokesélyes csapattal játszunk. Öt meccse veretlenek, ez a sorozat önmagáért beszél. Persze ez nem véletlen, hiszen rutinos magyar játékosaik és négy remek légiósuk van. Egyik legjobbjuk Horváth Ákos, aki most megint elkapta a ritmust, hetek óta nagyon jól játszik. Mindenképpen figyelnünk kell rá. Nem lesz könnyű dolgunk. Nyertünk ugyan Pakson, de ez most egy teljesen másik meccs lesz – mondta Lazics.

Edzeni is alig tudtak

Horváth Imre, a vendégek mestere arra panaszkodott, hogy a sok sérült és beteg miatt alig tudtak edzeni a héten. A fiatal Medve mandulagyulladás miatt biztosan nem játszik, de több tréninget is kihagyott a Mészáros, Gulyás, Panta, Dill, Lagrange, Walker hatos is.

– Nem túl jó előjelekkel várjuk a meccset – kezdte mondandóját Horváth Imre. Ez most már a negyedik hét, hogy alig tudunk gyakorolni. A csütörtöki napunk például értékelhetetlen volt, mindössze hatan voltunk a tréningen. Két normális edzésünk volt a héten, akkor is csak tízen voltunk. Még szerencse, hogy a héten játszottunk egy gálameccset a Szolnokkal, mert akkor legalább tudtunk valamit csinálni. A FALCO jó formában van. Tiszteletre méltó sorozatot produkáltak az utóbbi időben. Nagyon nehéz dolgunk lesz. Jól dobják a hármasokat, és előszeretettel alkalmazzák a gyors indításokat. Ezekre mindenképpen figyelnünk kell.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!