Ez simán ment

Jól sikerült a Körmend elleni Magyar Kupa meccs főpróbája. Kazlauskas, Kálmán és Frazier hamar eldöntötte. Huszonnyolc ponttal nyert a FALCO Dombóváron. Nagy volt az öröm utána.

A lelkes szombathelyi szurkolók a közel 200 km-re lévő Dombóvárra is elkísérték csapatukat. Remek hangulatot teremtettek a tolnai iskola tornatermébe.

Előzetesen mindenki fix kettesre vette a meccset. Talán csak a végeredmény volt kérdéses. A lelátón a hazai szurkolók azt beszélték, számukra minden meccs egy ünnep. Ennek ellenére megtöltötték a csarnokot.

A FALCO nem vette félvállról az összecsapást, Nikola Lazics edző a rendes kezdőcsapatát küldte pályára. Az egy légióssal felálló, anyagi gondokkal küzdő Dombóvár azonban nem tudta felvenni a versenyt a FALCO-val. A szombathelyiek az első perctől fogva, végig vezetve, megérdemelten nyertek. Az első félidőben már több, mint 70 pontot dobtak Kálmánék – sok helyen ezzel meccset lehet nyerni –, míg a hazaiak neve mellett 20 perc után 31 pont állt.

Ez a találkozó jól szolgálta a felkészülést, bár tétje volt, valójában felért egy jó edzőmeccsel. Senki nem sérült meg, Nikola Lazics edző pedig minden játékosának tudott lehetőséget biztosítani.
Ez a győzelem azt jelenti, hogy a FALCO matematikailag is bebiztosította helyét a play-offban, sőt, a hatodik helynél rosszabb helyen már nem végezhetnek a vasiak.

Dombóvár - Falco
Kálmánéknak nem okozott gondot a Dombóvár legyőzése. Tekintse meg galériánkat!
Nagy Ákos Balázs

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!