Nyerni kell! Falco - Kecskemét

Szombaton este a Kecskemétet fogadja hazai pályán a FALCO. Ősszel nagyon simán nyertek Kálmánék, most azonban jóval nehezebb feladat vár rájuk. Pankár játéka kérdéses.

Sikerül-e idén másodszor is?

Pankár Tibor tegnap délelőtt ismét együtt edzett társaival. Nem biztos azonban, hogy pályára lép a Kecskemét ellen.

Nikola Lazics edző a lepattanók megszerzését és az agresszív védekezést tartja a győzelem kulcsának.

– Fontos és nehéz meccs vár ránk, hiszen a nyolcba jutás szempontjából egy közvetlen riválisunkkal játszunk. Kecskeméten nyertünk, itthon is le kéne őket győznünk, hogy lépéselőnybe kerüljünk velük szemben. Ellenfelünk erős csapat, elég gyors centereik vannak, figyelnünk kell a lepattanókra. Ezen kívül nagy hangsúly lesz a védekezésünkön is. Nem lesz könnyű megállítanunk őket, hiszen többféle játékstílusuk van. Ross, Marciulionis vagy akár Wittmann is tud irányítani. Az, hogy hasznunkra vált-e a szerdai, Sopron elleni edzőmeccs, majd szombaton kiderül. Mindenesetre jó volt, hogy nem csak egymás ellen tudtunk készülni. Nehéz helyzetben vagyunk, nagy szükségünk lesz szurkolóink segítségére, akik eddig is mellettünk álltak – mondta Nikola Lazics.

Komoly ellenfél a FALCO

Sorozatban negyedszer játszik idegenben a Kecskemét. Az elmúlt három meccsükből kétszer győztesen hagyták el a pályát. Legutóbb Dombóváron nyertek. Hasonlóban reménykedik Sztojan Ivkovics edző, akinek együttesében a sérült Ian Johnson szereplése kérdéses.

– Mind a két csapatnak reális esélye van a nyolcba kerülésre – mondta honlapunknak Ivkovics. Hasonlóak a céljaink, és nagyjából a két gárda játékereje is egyezik. Jelenleg úgy néz ki, hogy csak egy centerünk lesz hadra fogható, ettől függetlenül győzelmet várok a csapatomtól. A FALCO komoly ellenfél, hiszen Szombathelyen játszik Magyarország legjobb játékosa Kálmán László rajta kívül ott van még Borszéki, Pankár, Horti és négy légiós is segíti a csapatot. Úgyhogy fel vagyunk készülve egy kemény küzdelemre.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!