Nem sikerült

Ötven százalékos mérleggel zárta a 2009-es évet a FALCO. Kálmánék csak a találkozó elején vezettek, utána azonban akadozott a gépezet, így végül kilenc ponttal kikaptunk. Támadásban és védekezésben is messze elmaradtunk a múlt heti, paksi meccstől.

Jól kezdtük a találkozót, a feldobás után Kazlauskas szerzett hamar kosarat, a légiós 2+1 ponttal köszönt be. A litvánnak és Horváth Zoltánnak köszönhetően az elején sikerült pár ponttal meglógni. A hazaiakban Helbich tartotta a lelket. A negyed végét elrontottuk, így tíz perc után már négy ponttal Ceskovicék vezettek.

A második negyedre sem változott sokat a játék képe. A PVSK irányított, a FALCO pedig rohant az eredmény után. Helbich és Horváth nagy csatát vívott egymással a palánk alatt, melyből inkább előbbi jött ki győztesen. Beállt Borszéki, aki hamar kilenc pontig jutott. Ennek ellenére sokat hibáztunk támadásban és a védekezésünk sem működött úgy, ahogy Pakson. A félidőre tovább nőtt a Pécs előnye. Érdekesség, hogy 20 perc alatt mindössze egyetlen támadólepattanót szereztünk.

Hiába próbáltunk meg felzárkózni a harmadik negyedben, Mavrenski csapatának mindenre volt válasza, így sokáig állandósulni látszott az 5-6 pontos pécsi vezetés. Ez az etap 18-18-as döntetlennel zárult. Hat pont volt a hátrányunk az utolsó felvonás előtt. Bár nem játszottunk jól, 10 perc alatt ez ledolgozhatónak tűnt.

Horváth mellé a végére felzárkózott a csereként beálló Jones is, akinek a sorsáról egyelőre még nem döntött Nikola Lazics vezetőedző. Wilson Morris és Kazlauskas pontjai nagyon hiányoztak. Fordítani nem sikerült, sőt a végére tovább nőtt a hátrányunk.
Alacsony színvonalú találkozón a kevesebbet hibázó Pécs győzött.

Ez pedig azt jelenti, hogy a FALCO hat győzelemmel és ugyanennyi vereséggel, 50 %-os mérleggel zárta az évet. Legközelebb januárban játszunk, akkor a sereghajtó Debrecent fogadjuk.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!