Szerdán este fél nyolckor az osztrák bajnokság 9. helyén álló Güssing Knights együttesével játszik edzőmeccset a FALCO-SZOVA KC Szombathely az Arena Savariában.
Ma a csapatnak csak egy része tud edzeni. A korábban betegséggel bajlódó Kálmán és Szanati meggyógyult, Wilsonnak viszont torokgyulladás miatt pár napot pihennie kell. Pankárt és Kálmánt meghívták a Hepp Ferenc emléknap díjátadására, Horváth Zoltán pedig a válogatottal szerepel a Crvena Zvezda ellen. Déri Csaba edzőtől megtudtuk, az hogy Horváth holnap játszik-e a Güssing elleni edzőmeccsen, attól függ, hogy milyen állapotban tér vissza a nemzeti csapat meccséről.
– Azért akartunk edzőmeccset lekötni, mert Güssing kaliberű csapat a hétvégi ellenfelünk, a Salgótarján is. Hasonló játékerőt képvisel a két gárda – mondta honlapunknak Déri. Nyolc napon keresztül csak edzeni nem jó dolog, néha már túl monoton. Én szeretem nagyon az edzőmeccseket, ugyanis egy jó felkészülési találkozó felér 3-4 edzéssel. Ezen kívül ilyenkor gyakorolni tudunk olyan dolgokat is, amiket később alkalmazhatunk a bajnokikon. Vannak olyan játékosaim, akiknek eddig kevesebb lehetőséget tudtam adni, illetve akadnak olyanok is a keretben, akiket fel kell hozni, önbizalomra van szükségük, gondolok itt Kazlauskasra és Borszékire. Utóbbi egyre jobban teljesít, de azért kell még neki a játék. A héten alig tudtunk együtt készülni, nem nagyon tudunk 5-5 ellen sem gyakorolni. Ezért kellett egy ellenfél.
A találkozóra egyébként a belépés ingyenes. A klub felhívja szurkolói figyelmét, hogy az összecsapáson csak a galérián foglalhatnak helyet.