A találkozót a Nyugat Rádió az FM 88.4-en és a www.nyugatradio.hu weboldalon este hét órától élőben, megszakítás nélkül közvetíti.
Akinek még nincs belépőjegye a találkozóra, ő pénteken délelőtt 10-12 óra között az Arena Savaria második emeleti klubirodájában még megvásárolhatja. A zalaegerszegi vezetők az 1-es kasszát biztosítják a helyszínen a vendég drukkereknek, pénztárnyitás: 18 órakor.
Watsont és Hinnantet kell kikapcsolni
Ezúttal sem úsztuk meg betegség nélkül a hetet. Szanati Mátyás megfázás miatt nem tudott edzeni a héten, de Kálmán László is kihagyott pár tréninget. Déri Csaba edző a csapatkapitány játékára mindenképpen számíthat.
A sárga-feketék mestere Hinnant és Watson kikapcsolásában látja a siker kulcsát.
– Nehéz meccsre számítok, hiszen tudom, hogy a Völgyi-Patonay edzőpáros mindig alaposan felkészíti csapatát az előttük álló feladatokra. Két jó formában lévő csapat találkozik egymással. Amíg mi a nyáron a teljes légiósállományunkat kicseréltük, hat játékos és az edző is távozott tőlünk, addig ellenfelünknél Jonest és Helbichet Wilson váltotta. Kulcskérdés lesz, hogy a két színesbőrű amerikai játékosukat kikapcsoljuk. Kintről és bentről egyaránt jól tüzelnek. Nagy hangsúly lesz a védekezésünkön, elsősorban Wilsontól és Morristól várok sokat. Újabb rangadó előtt állunk, ám még mindig azt mondom, bármi is lesz az eredmény, még nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. Az igazi választ a kérdésekre úgyis az idő fogja megadni. Körülbelül karácsonykor lehet majd megállapítani, hogy mire lehetünk képesek az idei bajnokságban – mondta Déri.
Tovább folytatnák remeklésüket
A tabellán második ZTE eddig hibátlan mérleggel rendelkezik a bajnokságban. Hazai pályán a Kaposvárt és a Sopront, idegenben pedig a Körmendet és a Dombóvárt győzték le a kék-fehérek.
Az utóbbi időben két fiatal játékosuk bajlódott sérüléssel, közülük Simon László már felépült, Bödör Bence azonban még továbbra is maródi.
Ponterős csapatnak tartja a FALCO-t Völgyi Péter, a ZTE edzője. Jó védekezésre és győzelemre készülnek.
– Igazi rangadóra számítok, sok nézővel, remek hangulattal. Tudom, hogy Szombathelyről is sokan jönnek, így várhatóan teltház lesz. A FALCO-nak elsősorban a kezdőcsapata erős. Őket kell semlegesítenünk. Parázs csatát várok, hiszen ellenfelünk a támadójátékban, mi inkább a védekezésben jeleskedünk. Jó sorozatban vagyunk, nagyon bízom benne, hogy tovább folytatjuk remeklésünket és a FALCO elleni meccs után is veretlenek maradunk – mondta Völgyi.