Morris megfelelt a próbajátékon, marad a FALCO-ban

Lejárt két hetes szombathelyi próbajátéka a Long Beach State 49ers-től érkező Donovan Morrisnak. A kosaras megfelelt Déri Csaba elvárásainak, így érvénybe lép egyéves szerződése.

Déri Csaba vezetőedző döntött a próbajátékon lévő amerikai, Donovan Morris sorsáról. Azt mondja, extra képességű játékos.

– Újoncoknál az a szokás, hogy egyéves szerződést írnak alá, de annak az első két hete próbaidő. Morris nagyon rossz edzettségi állapotban jött hozzánk, az első héten még nem tudta azt mutatni, amit vártunk. Aztán ahogy teltek a napok, egyre jobb lett. Elképesztő fizikuma van a srácnak. Védőnek is nagyon jó és lepattanózásban is jeleskedik. Most már értem, hogy miért volt a Long Beach State-en a második évében több, mint 21 pontos átlaga. Kintről, bentről és betörésből is próbálkozik. Ha pedig éppen egy gyengébb fizikumú játékos fogja, azonnal viszi be őt centerbe, tehát gyakorlatilag komplett támadó is. Abszolút az a kosaras, aki nekünk kell. Szerencsére nagyon sok különleges képességű játékosunk van. Azt gondolom, hogy Kálmán Laci mellé ő és Wilson az, aki erőt és lendületet tud adni a csapatnak. Wilson sem rossz dobó, de Morris extra – mondta honlapunknak Déri.

A FALCO edzőjétől megtudtuk azt is, hogy a szerdai és a pénteki edzőmeccsen mindenkinek biztosít majd játéklehetőséget. A két találkozót felveszik DVD-re, amit aztán Déri a hétvégén kielemez, és utána szépen fokozatosan kialakítja a csapat taktikáját.

További hír a csapat háza tájáról, hogy Feigl Imre jelenleg Budapesten van, ahol kezelteti a derekát. Már javult ugyan az állapota, de még mindig nem tud bekapcsolódni a közös munkába.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!