Szanati Mátyás ismét Szombathelyen

A kosaras a tegnap esti edzés után 1+1 évre írt alá nevelőegyesületéhez, a FALCO-hoz.

A 20 éves irányító, Szanati Mátyás a 2007/2008-as szezon után szerződött Hollandiába, a maastrichti egyetem csapatához. Egy év után aztán visszatért nevelőegyesületéhez, a FALCO-hoz. Azt mondja, rengeteg tapasztalatot szerzett légióskodása során.

– Úgy gondolom, megérte tavaly Hollandiába igazolnom, hiszen rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem. Sok mindenben sikerült fejlődnöm. Szerencsére sok játéklehetőséget kaptam, 30-35 perceket töltöttem a pályán, végig kezdő voltam a csapatomban, ezáltal sikerült egy kis rutint is szereznem. Az elmúlt évben viszonylag sok szabadidőm volt és eljártam egyedül futni, bejártam dobni a terembe és külön konditermi edzéseket is végeztem. A holland egyetemi bajnokságot egyébként talán a magyar B csoport erősségéhez tudnám hasonlítani. Nagyon örülök neki, hogy újra itthon játszhatok Szombathelyen, mert úgy tűnik, hogy ismét egy nagyon jó kis csapat van kialakulóban. Az idősebbek és a fiatalok remekül megértik egymást, jó a hangulat az öltözőben és az edzéseket, szóval remek társaságba csöppentem vissza. A Falcoval az alap célunk a nyolc közé jutás, ezt mindenképpen teljesítenünk kell, de úgy gondolom, hogy ennél azért merészebb céljaink is lehetnek – mondta a BB1.hu-nak Szanati.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!