Ürességtől kongó csarnok fogadta a csapatokat. A FALCO most töltötte le büntetését, és játszotta le zártkapus meccsét, amit az Atomerőmű ellen történt rendbontások miatt rótt ki rá az MKOSZ. A meccset egyébként a szövetség főtitkára, Sterbenz Tamás a helyszínen nézte meg.
A találkozót a Zalaegerszeg kezdte jobban. Az első tíz perc ijesztő volt. Watsonék szórták a triplákat, mi pedig képtelenek voltunk betalálni. A második etapra aztán változott a játék képe. A FALCO folyamatosan ledolgozta hátrányát és öt pontra is megközelítette ellenfelét. Ekkor azonban még újítani tudott a ZTE és 52-45-re megnyerte a játékrészt.
Kálmánéknak a negyedig negyed közepén sikerült átvenni a vezetést. A hajrát is mi bírtuk jobban. Biztos kézzel értékesítettük a büntetőket, a vendégek pedig nem tudtak kosarat dobni.
A FALCO-SZOVA KC Szombathely 103-95-ös győzelme megérdemelt. A bronzmeccs mindent eldöntő találkozóját szerdán rendezik Zalaegerszegen.
A meccs alatt az Arena Savaria parkolójában több mint száz ember bíztatta a csapatot. A szimpatizánsok a meccs után megvárták a játékosokat és egy rövid, spontán ünneplést csaptak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!